Ammoniteszt is magába zárt egy közel százmillió éves borostyán

Egy lelkes sanghaji gyűjtő legutóbb 750 dollárt adott ki az egzotikus Mianmar területén felfedezett, mindössze három centiméteres, ám annál tetszetősebb példányért.

A borostyánokkal való üzérkedés régóta ismert, sokszor bosszantó jelenség az őslénykutatók számára, mivel sosem lehet tudni, milyen, a tudomány szempontjából jelentős darabok kerülhetnek magánkézbe. Ezt a megállapítást talán a Kínában bekövetkezett szenzációs eset bizonyíthatja a legjobban.
A sanghaji gyűjtő egy egzotikus, mindössze három centiméteres, igen tetszetős borostyánt vásárolt, majd egy későbbi röntgenvizsgálat felfedte, valójában micsoda kincshez jutott hozzá az illető: szárazföldi állatok (például pókok, darazsak, ezerlábúak) mellett tengeri teremtményeket zárt magába a megkövesedett gyanta, a csigákon és ászkákon kívül egy ammoniteszt is. Ehhez hasonlóval a tudósok sosem találkoztak korábban, ezért hatalmas érdeklődés övezte felfedezésüket.

Mégis hogyan következhetett be mindez? A paleontológusok számos ötlettel álltak elő, de többségüket utólag elvetették. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy a farönk valószínűleg eleve a tengerparton heverhetett, aztán a hömpölygő hullámok moshatták bele a ragadós masszába a sós vízben élő lényeket vagy azok maradványait. A tüzetesebb tanulmányozások során nemcsak a lelet korát sikerült beazonosítaniuk, hanem a polipok és tintahalak távoli rokonának kilétét is felfedték. Az ammonitesz a Puzosia nemzetség tagja, mely majd’ 100 millió évvel ezelőtt tengette mindennapjait.
A kutatás eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences szakmai folyóirat tette közzé.
Írta: Fejes Valentin