India hamarosan elindul a Hold felé

2019. július 15-én indul a Chandrayaan-2 indiai űreszköz, úti célja a Hold lesz.

Amerika, a volt Szovjetunió és Kína után India lehet a negyedik ország, amely eléri a Holdat – írja az IFLScience. Ha a misszió sikeres lesz, az ázsiai ország elsőként juttathat űreszközt az égitest déli sarkára. Az Indiai Űrkutató Szervezetnél bíznak benne, hogy a küldetéssel nemcsak India, hanem az egész emberiség számára fontos információkat gyűjthetnek.
A Chandrayaan-2 egyik különlegessége, hogy rendkívül olcsó. India a misszióhoz külön technológiákat fejlesztett ki, az űreszköz összköltsége 165 millió dollár. Űrtechnológiai szempontból ez rendkívül kis összeg, még a 2014-es Csillagok között című filmnek is nagyobb volt a költségvetése.
A három fő elemből álló szonda 3,8 tonnás. A Vikram leszállóegység egy holdi napig (mintegy 14 földi napig) üzemel majd, és az adatok mellett mintákat is be fog gyűjteni. A Vikrammal együtt a Pragyan rover is eléri majd a felszínt, a robot a napenergia segítségével 500 métert tud megtenni. Az egységek információit a Chandrayaan-2 szonda továbbítja majd, amely egy éven át keringhet a Hold körül.
A küldetés fő célja a holdfelszín változásainak felmérése és az égitest evolúciójának alaposabb megértése. A misszió alapját több mint egy évtizede rakta le a Chandrayaan-1, amellyel irányított becsapódást hajtottak végre. Amikor az első űreszköz elérte a felszínt, talajt lökött ki, melyben aztán a víz jelenlétét keresték. Az indiai kutatók abban reménykednek, hogy a Hold árnyékos déli részén felfedezhetik majd a víz jelenlétét.
Idén már megpróbálkozott egy nemzet azzal, hogy negyedikként érje el a Holdat, Izrael missziója azonban sikertelen volt.