Ervin, Klétusz2025. április 26., szombat
Tudomány

A környezettől függ a biológiai védekezés hatása

2019.07.19.NG
National Geographic Magyarország

Egyre több növénytermesztő igyekszik a káros rovarirtó szerek helyett a kártevők természetes ellenségeit segítségül hívni, azonban a siker nem egyértelmű a biológiai védekezésben.

Forrás: Pixabay

A Cornell Egyetem kutatói az okokra voltak kíváncsiak és egy New York állambéli káposztatermelő területen vizsgálódtak. 11 organikus növénytermesztéssel foglalkozó farmon mérték fel a biológiai védekezés hatékonyságát és az összefüggéseket más tényezőkkel, a helyszíni megfigyeléseket laboratóriumi kísérletekkel is kiegészítették.

A terepi vizsgálatok során felmérték a farmok környezetét is, vagyis azt, hogy a vizsgált termőföld 2 kilométeres környezetében másik termőföldek, vagy más jellegű területek voltak-e. Az egyes farmokon számukra elkülönített területekre organikus módon előnevelt káposztapalántákat ültettek ki. Minden farmon két külön „káposztáskertet” telepítettek, az egyiken a biológiai védekezéshez használatos rovarokkal, a másikon ezek nélkül vizsgálták a növények gyarapodását. Mind a két kertrészben csak szerves trágyát használtak, és semmilyen rovarölő szert nem alkalmaztak. A biológiai védekezéshez az USA-ban őshonos katicabogarakat és ragadozó poloska nimfákat engedtek szabadon, egy káposztáskertben alkalmanként 600 katicát és 200 poloskát helyeztek ki, óvatosan a káposzták leveleire téve őket, ez megfelelt a gazdáknak ajánlott általános mennyiségnek. Minden káposztáskertben háromszor ismételték meg a kísérletet. A növények egy részét, a kívülről érkezők ellen, hálóval fedték be, így ezek esetében csak a kísérletben kihelyezett rovarok vettek részt.

Ahhoz, hogy a hatásukat felmérhessék, szükség volt, ellenőrzött mennyiségben jelen lévő, zsákmányra is, ezt egy, a káposztát is előszeretettel fogyasztó bagolylepke petéi és hernyói jelentették, amelyeket szintén a kutatók helyeztek ki a növényekre. A kihelyezést követően 24 órával felmérték, hogy a petékből, ill. a hernyókból hány maradt életben. A katicák elsősorban a petékre, míg a poloskák a hernyókra, kisebb mennyiségben a petékre is vadásztak.


A kertek természetes rovarállományát is felmérték a kísérlet során, mind magukat a növényeket károsítókat (pl. a legnagyobb részt kitevő répalepke mennyiségét), mind a különféle ragadozókat (pl. futóbogarakat, katicákat) s a növényeket károsítók parazitáit (fürkészdarazsakat) is.

Mindhárom számlálás idején a káposztákat is vizsgálták, százalékos arányban mérve fel az azokon található rágásnyomok mennyiségét, illetve egyes növények száraz tömegét is megmérték (ezeket természetesen kiszedték a felméréshez) a szezon közben, illetve a szezon végén is. Ezen adatokból derült ki, hogy milyen mértékű volt a növényevők kártétele.

A laborkísérletekben teljesen elkülönített tartályokban voltak a palánták, s ezekre helyezett peték-lárvák, majd a rájuk engedett katicák és poloskák is. Itt külön vizsgálták a lepke károsító hatását ragadozó nélküli, csak poloskás, csak katicás, illetve vegyes ragadozós környezetben.

A poloska nimfa (a még nem kifejlett egyed) épp egy hernyón táplálkozik.
Forrás: Cornell University

 

A terepi kísérletek eredménye igen érdekes lett: azokon a káposztaföldeken, ahol a környezetben a szántóföldek domináltak (legalább fele szántó volt), negatív volt a kihelyezett ragadozók hatása, vagyis több káposztát fogyasztottak el a növényevők. Ahol viszont a környezet természetes jellegű volt (2 százaléknál kisebb a többi szántó aránya), ott igen hatékony volt a biológiai védekezés.

A természetes környezet hatása abban rejlik, hogy a szabadon engedett hatlábú rovarirtók nemcsak önmagukban, hanem a környező területről érkező „vad” rovartársaik segítségével bánhattak el a kertre támadókkal.  A kontrollként használt hálóval védett növények esetéből egyértelmű volt, hogy a gyakran használt két rovarfaj, bár az elvárt módon ette a petéket és a hernyókat, nem volt elegendő a növénykár megelőzésére. Más vizsgálatokból tudjuk, hogy a kérdéses poloska, ha úgy adódik, akkor a növények kártevőinek az ellenségeit, pl. a katicákat is megeszi, ahelyett, hogy a kártevőt pusztítaná. Ilyen eset akkor fordul elő, ha nagyon szegényes a szántó vagy kert rovarállománya.

A biológiai védekezésként szabadon engedett ragadozók gyakorlatilag a természetes ragadozó / parazita közösséget segítik ki, ám önmagukban, a természetes közösség nélkül mit sem érnek. Ennek köszönhető az, hogy egyes farmokon nagyon bevált a használatuk, míg másutt egyáltalában nem.
A kutatásról a Scientific Reports számolt be 2019. június 17-én.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt

Hozzászólások

Milyen is valójában a kapcsolatunk a kutyákkal?

Milyen is valójában a kapcsolatunk a kutyákkal?

Magyar kutatók tárták fel, hogy hol helyezkedik el az ember kedvenc barátja társadalmi hálónkban.

Újabb gyenyiszovai leletet azonosítottak

Újabb gyenyiszovai leletet azonosítottak

Az emberfaj csontmaradványát Tajvan szigetén találták meg, ez az eddigi legdélebbi lelet ezen rokonunktól.

Kullancsok: a lakosság segítségét kérik a kutatók

Kullancsok: a lakosság segítségét kérik a kutatók

Már okostelefonos alkalmazás is segíti az adatgyűjtést.

Ezek a változások okozhatják a halálközeli élményt

Ezek a változások okozhatják a halálközeli élményt

Valószínűleg senkit sem hagy hidegen, hogy mi is történik a halál során, és ehhez a legkönnyebben megismerhető magyarázattal a halálközeli élmények szolgálnak.

A sós vizet is bírta minden idők egyik legnagyobb krokodilja

A sós vizet is bírta minden idők egyik legnagyobb krokodilja

Egy friss kutatás tárta fel, miként is válhatott a késő kréta időszak észak-amerikai vizeinek csúcsragadozójává a dinókra vadászó krokodilgigász, a Deinosuchus.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket