Megsemmisült a kínai Tienkung-2 űrállomás

A Tienkung-2 (Mennyei Palota) kínai kísérleti űrállomást 2016-ban állították Föld körüli pályára, majd tesztekre használták, és egyszer dolgozott rajta egy űrhajós páros is. 2019. július 19-én délután a Csendes-óceán felett visszatért a légkörbe és elégett.

A kínai űrállomás mindössze 10,4 m hosszú és 3,3 m átmérőjű volt, a lakható, vagyis földihez hasonló légnyomású része alig 14 köbméternyi volt, ez igen kicsi, nagyjából egy panellakás félszobájához hasonló méretű, ám a két fős legénységének 30 napon át otthonául szolgált 2016 októberében. Az emberes küldetést követően háromszor teherűrhajó is dokkolt a kísérleti állomáson, ezzel az automata dokkolás mellett az üzemanyag-szállítást is tesztelték.
Az űreszközt eleve rövid élettartamúra tervezték, és csupán arra szolgált, hogy egy későbbi, 2020-ra tervezett indítású nagy űrállomáshoz szükséges technikákat teszteljenek rajta. Bár a Tienkung-2 minden szempontból jól funkcionált, mivel már nem volt rá szükség, irányított megsemmisülésével megelőzték, hogy veszélyes űrszemétté váljon. Az elődje, a Tienkung-1 tavaly áprilisban, miután már hónapokkal előtte elveszítették felette az uralmat, irányítás nélkül semmisült meg a légkörünkben.
A Spaceflight Now híre szerint a Tienkung-2 már 2018-ban alacsonyabb pályára állt, ezzel fokozatosan felkészítették a légköri visszatéréshez, amelyre végül 2019. július 19-én, a kínai közlemények szerint 15:06-kor (magyar idő szerint) került sor. A Csendes-óceán déli területe felett, kb. félúton Új-Zéland és a Húsvét-sziget közt lépett a légkörbe az űrállomás, és nagyrészt el is égett, a kínai források szerint csupán néhány kisebb darabja érhette el az óceánt. A visszatérés közben az űrállomás külső kamerája is rögzítette, ahogy a sűrűbb légrétegekbe érve felizzik az űrhajó.
Évtizedek óta ezt a mindentől távoli, dél-csendes-óceáni területet használják űrhajótemetőnek. Mivel szárazföldek sincsenek a térségben, emberek nem élnek a közelben, ezért megfelelő hely a visszatérő és megsemmisülő űrjárművek végső nyughelyének. Az irányított megsemmisüléssel a Földre érkező űrhajók és műholdak így nem okozhatnak kárt sem lakott területen, sem emberi létesítményben.