Rendkívül fényes meteor tűnt föl az égbolton
A Nyugat-Ontariói Egyetem kamerarendszere rögzített egy látványos fényjelenséget.
Helyi idő szerint szerda hajnalban látványos tűzgömb alakult ki a kanadai Bancroftnál – írja a Live Science. A jelenséget a Nyugat-Ontariói Egyetem égfigyelő kamerarendszere örökítette meg.
A szakértők szerint a meteor az Ontario-tó felett kezdett felizzani, mintegy 93 kilométerre a felszíntől. A tűzgömb rendkívül fényes volt, nagyjából 400 ezerszer volt halványabb a Napnál, vagyis közel úgy ragyogott, mint a telihold.
A meteor átmérője a számítások alapján 30 centiméter volt. Peter Brown, a Nyugat-Ontariói Egyetem munkatársa szerint a széteső objektum egyes darabjai a felszínt is elérhették. Mivel a meteor a légkörben nagyon alacsonyan tűnt el, a törmelékek ott lehetnek Bancroft környékén. A szakértők arra kérték a lakosságot, hogy vegyék fel a kapcsolatot az egyetemmel, ha meteoritokat azonosítanak.
A Földet gyakorlatilag folyamatosan bombázzák a kisebb objektumok, ilyen látványos fényjelenség viszont ritkán alakul ki, megörökíteni pedig még nehezebb. Még szerencse, hogy az Ontariói Egyetem a NASA-val együttműködve folyamatosan figyeli a térséget.