Hatalmas cunami pusztíthatott az ősi Marson

3,5 milliárd évvel ezelőtt egy becsapódás hatására óriási cunami alakulhatott ki a vörös bolygón.

Két, egymástól független kutatócsoport 2016-ban a Mars felszínét tanulmányozva kidolgozott egy teóriát, mely szerint a távoli múltban egy óriási, 300 méteres cunami jelent meg az égitesten. Most egy vizsgálat újabb részleteket tárt fel a feltételezett eseményről – írja a Live Science.
Francois Costard, a Francia Tudományos Kutatási Központ munkatársa, aki az elsők között vetette fel az elméletet, a hullám terjedését követte nyomon a felszínen. Célja az volt, hogy megtalálja azt a pontot, ahonnan az ár elindult.
Costard és kollégái tíz olyan krátert azonosítottak, melyek méretük és elhelyezkedésük alapján a becsapódás helyét jelölhetik. Végül a szakértők arra jutottak, hogy a 150 kilométer átmérőjű Lomonosov-kráternél történhetett az ütközés. A cunamival nagyjából egyidős mélyedés széle erodálódott, ez a visszavonuló víz nyoma lehet.
A kutatók szerint a becsapódás idézhette elő a hatalmas hullámot, ugyanakkor egyértelműen még nem sikerült igazolni az eseményt. Mikor a feltételezett ütközés történt, a Marson már jóval kevesebb víz volt, mint az azt megelőző időszakban. Ahhoz, hogy alátámaszthassák a hipotézist, további vizsgálatokra lesz szükség.