Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Tudomány

Új számításokkal modellezték a nukleáris tél bekövetkeztét

National Geographic Magyarország

Egy atomháborút követően bolygónk a nukleáris tél korszakába lépne, s nemcsak a katasztrófafilmek szerint. Egy friss kutatásban valós légköri helyzeten alapuló számításokkal igazolták a lehetőséget.

Forrás: Pixabay

Jelenleg 13 850 atomfegyver van bolygónkon az ezek nyilvántartásával foglalkozó alapítvány szerint, bár a számuk, az 1980-as években volt 60 ezer felettihez képest, sokat csökkent, ma több ország birtokol ilyen fegyvereket, mint akkoriban. 2017-ben ugyan született egy ENSZ-egyezmény, amely ezek használatát tiltja, a fegyverek 90 százalékát birtokló USA és Oroszország azonban nem írták alá.

Modellszámítások alapján már elég rég felmerült, hogy az atomrobbantásokat követően a légkörbe kerülő anyagok jelentősen lehűtenék bolygónk felszínét, s kialakulna a nukleáris tél, erre mind az orosz, mind az amerikai szakemberek rájöttek, s ez a felismerés hozzájárult a fegyverkezési verseny végét jelentő Reagen-Gorbacsov közti tárgyalásokhoz is.

Egy amerikai-kínai, földtudományi- és légkörkutatókból álló csoport a 2017-ben Észak-Amerikában igen nagy területet elpusztító erdőtüzek nyomán a légkörbe került szennyező anyagokat vizsgálta meg, amelyről az EOS földtudományi hírportál számolt be. Az igen heves tüzek olyan nagy hőmérséklettel égtek, hogy a füstjükből a zivatarfelhőkhöz hasonlóan viselkedő felhő, ún. pirokumulonimbusz (pyrocumulonimbus) alakult ki. Ennek következtében a füst elsőként 12 km magasságba jutott el, eztán 2 hónap alatt még tovább emelkedett, egészen 23 km-ig, s 8 hónapon keresztül a légkörben is maradt.

A kanadai erdőtüzek füstje 2017. augusztus 22-én hazánkban is látható volt, ez a felhősáv feletti szürke lepel.
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

A 2017-es kanadai tüzek füstje hazánkat is elérte annak idején, erről az Országos Meteorológiai Szolgálat is beszámolt.

A koromszemcsék útját a nagy mennyiségük miatt jól lehetett követni a felszíni és időjárási ballonos műszeres mérésekkel, valamint távérzékeléssel, műholdfelvételekkel is. A füstfelleg viselkedéséből, a benne lejátszódó légköri kémiai és fizikai folyamatokból kapott eredményeket felhasználhatták egy atomháború nyomán a légkörbe kerülő por- és koromfelhő hatásainak pontosabb modellezéséhez. Ez volt az első olyan alkalom, hogy modern érzékelőkkel készült mérések alapján valódi adatokkal tudtak, egy esetleges atomháború légköri hatását vizsgáló számításokat elvégezni. Az erdőtüzek gyakorlatilag egy természetes kísérletet jelentettek a hatások vizsgálatához.

A kanadai vadonban 2017. augusztusában pusztító tűzvész füstje műholdfelvételen.
Forrás: NASA Earth Observatory

A mérések igazolták azt az elképzelést, ami szerint a troposzféra felső határáig eljutó szemcsék ott tovább emelkednek, átjutnak a sztratoszférába, s a kutatók kiszámíthatták azt is, hogy mennyi időn át maradnak a légkörünkben. Az, hogy a kialakult felhő milyen végleges magasságba tud emelkedni a keletkezését követő hónapok során, attól függ, hogy mennyi koromszemcse van benne, ezeket ugyanis a napsugárzás tovább fűti, és további emelkedésre készteti nagy légköri magasságokban is. Ugyanígy a koromnak köszönhető az is, hogy az eredetileg Kanada felett kialakult füstfelleg alacsonyabb szélességekre is eljuthatott a magaslégköri áramlatokkal.

A felemelkedő forró füstből a zivatarfelhőkhöz hasonló pirokumulonimbusz keletkezik.
Forrás: EOS / James Haseltine, Oregon Air National Guard

Egy atomrobbantás során során városi környezetben keletkező tűzvész füstfellege hasonlóan viselkedne, azonban ezek koromtartalma egy nagyságrenddel is magasabb volna az erdőtűz füstjének koromtartalmánál. Mivel a felhő további emelkedését megnöveli a nagyobb mennyiségű korom jelenléte, az atomrobbantást követő füst akár 50 km magasságba is felemelkedhetne. Ebben a magasságban a szemcsék jóval tovább képesek a légkörben maradni, s több atomrobbantás hatása összeadódva már igen jelentősen le tudná hűteni a felszínt, előidézve ezzel a nukleáris tél jelenségét.
Ha csupán a világon jelenleg felhalmozott atomfegyverek 1 százalékát vetnék be, a felszínt érő csökkent besugárzás révén ez a világ élelmiszer-ellátását egy csapásra tönkretenné.

A kutatók bíznak benne, hogy az 1980-as években dolgozó elődeik munkájához hasonlóan a most elvégzett számítások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a még meglévő atomfegyverek leszerelése folytatódjon. A kutatási eredményeket a Science tudományos folyóirat 2019. augusztus 9-én, a Nagaszaki elleni atomtámadás évfordulóján tette közzé.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket