Óriási aszteroida közelíti meg a Földet szeptemberben

A hatalmas objektum nem jelent fenyegetést bolygónkra.

A NASA szerint heteken belül óriási aszteroida fog elhaladni a Föld mellett – számol be a Live Science. A 2000 QW7 jelű égitest a becslések alapján 290-650 méter széles lehet. Viszonyításként: a New York-i Empire State Building 381 méter magas.
Egy ekkora objektum becsapódása igen komoly károkat okozna a bolygón, az aszteroida ugyanakkor biztonságos távolságban jár majd: 2019. szeptember 14-én 5,3 millió kilométerre fog elhaladni. A 2000 QW7 legutóbb 2000 szeptemberében közelítette meg a Földet, a szakértők szerint legközelebb 2038 októberében tér majd vissza. Az előrejelzések alapján belátható időn belül nem keresztezi a Földet.
Az égitest egy úgynevezett földközeli objektum. Ebbe a kategóriába olyan aszteroidákat, üstökösöket vagy nagy meteoroidokat sorolnak be, melyek keringésük során képesek 1,3 csillagászati egységnél, azaz mintegy 149,6 millió kilométernél közelebb kerülni bolygónkhoz.
A NASA és más űrkutatási szervezetek igyekeznek minél több földközeli objektumot, illetve a Földre potenciálisan veszélyes égitestet azonosítani, eddig még egyetlen olyan objektumot sem találtak, amely bizonyítottan bolygónk felé tartana.