Nárcisz, Melinda, Őzike2020. október 29., csütörtök
Tudomány

A Mars egy ősi folyómedrét vizsgálták

National Geographic Magyarország

Az Európai Űrügynökség Mars Express szondája nagy felbontású fotókon örökítette meg az egykori folyót, a felvételek alapján pedig a kialakulását is elemezték.

Forrás: ESA/DLR/FU Berlin, CC BY-SA 3.0 IGO

A Mars déli féltekéjén a Nirgal Vallis nevű folyórendszer maradványairól 2019 novemberében készült felvételek a 3,5-4 milliárd évvel ezelőtti korszakról vallanak. A fotók a 700 km hosszúságban kanyargó folyóvölgy egy 75 km hosszú szakaszáról készültek. A Mars Express nagy felbontású (pixelenként kb. 14 méter) sztereó kamerája készítette a felvételeket, amelyekből a német űrhivatal, a DLR szakemberei kiszámították, hogy a folyó e szakaszán másodpercenként 4800 köbméter vizet szállított egykoron, ez kb. a duplája a Rajna torkolati vízhozamának.

A sztereó felvételek alapján készített magassági térkép a Nirgal Vallis környezetéről.
Forrás: ESA/DLR/FU Berlin, CC BY-SA 3.0 IGO

A folyó és a mellékágai eltérnek az átlagos földi folyóktól, a meder keresztmetszete kimondottan U alakú és igen meredek, kb. 200 méter magasba emelkedő partok szegélyezik a 2 km szélességű, lapos völgyét. A völgy alakja arra utal, hogy a talajban lévő jég megolvadásából eredő talajvíz táplálhatta, ám valószínűleg nem állandó, hanem csupán időszakos folyó lehetett. A talajból eredő olvadékvíz elméletét a német kutatók laborkísérletekben is ellenőrizték, s a kísérletek szerint a völgy falai folyamatosan leomlottak, mert az olvadás miatt megszűnt a talaj stabilitása, s ezen omlások révén, a víz eróziója segítségével, a völgy hátráló mozgásával növekedtek maguk a folyóvölgyek. A kis oldalágak sok esetben amfiteátrum-szerű, kerek völgyfejek, amelyeket saját bolygónk vulkáni területeiről, pl. Hawaiiról, vagy a Colorado-fennsíkjáról ismerünk. Ilyenek akkor jönnek létre, ha nem a felszínen, hanem az alatt található a víz folyása számára kedvező adottságú kőzetréteg, s a felszín alatti erózió alakítja ki magát a völgyfejet.

Amfiteátrum-szerű völgyfejek sorakoznak a Nirgal Vallis oldalain. A kép középső részén, az Y elágazásra kb. merőlegesen egy felszíni lávafolyás nyoma is kivehető, és szintén látszanak a völgyekben a szél által összehordott homokdűnék sorai.

Mintegy 400 kilométerre a most megörökített helyszíntől a Nirgal beletorkollik egy másik hasonló folyóvölgybe, az Uzboi Vallis nevűbe, amely észak felé szállította tovább egykor a vizet. A végállomás a 150 km átmérőjű Holden-kráter volt, amelyet kb. 250 méter mélységben töltött ki a víz.

A folyóvölgy egy vulkanikus eredetű fennsíkot szel át, s a felvételen is kivehető több lávafolyás nyoma is, a völgyekben pedig az uralkodó széliránynak megfelelő kis dűnék is sorakoznak.

Hozzászólások

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

A kisbolygó a jövőben több alkalommal is elhalad a Föld közelében, a kérdés az, hogy ezek mennyire lesznek közeliek.

Mesterséges intelligencia fedezett fel egy új krátert a Marson

Mesterséges intelligencia fedezett fel egy új krátert a Marson

A NASA által használt mesterséges intelligencia (MI) az első, amely hasonló eredményt ért el.

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Az Egyesült Államok az Artemis-program keretében egy olyan űrállomást is létre akar hozni a Holdnál, amely támogatni tudja a későbbi missziókat.

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

A SpaceX magánvállalat egyik terve az, hogy Starlink néven egy hatalmas műholdflottát hozzon létre.

Egy angliai kutatás szerint csökken az antitestek mennyisége a fertőzést követően

Egy angliai kutatás szerint csökken az antitestek mennyisége a fertőzést követően

A koronavírus ellen termelt antitestek szintje „egészen gyorsan" csökken a megfertőződést követően - állapították meg brit szakemberek.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket