2035-ben szállhatnak le emberek a Marson

Jim Bridenstine, a NASA igazgatója a lehetséges misszió megvalósításáról beszélt.

Jim Bridenstine 2019. október 21-én, hétfőn sok más űrszervezet vezetőjével együtt vett részt a Nemzetközi Űrhajózási Konferencián – írja a TechCrunch. Az esemény végén a NASA-vezér fontos kérdést kapott: mikor szállhat le ember a Marsra?
Jan Wörner, az Európai Űrügynökség igazgatója először viccesen megjegyezte, hogy kedden, majd Bridenstine komolyra fordította a szót. A NASA vezetője szerint már 2035-re asztronautát juttathatnak a vörös bolygóra.
Bridenstine hozzátette, a Holdra szállás tapasztalataival a Mars elérése is közelebb kerülhet. Az Artemis-program alapján a Holdra már 2024-ben ismét emberek érkezhetnek, 2028-ra pedig stabil jelenlétet biztosíthatnak az égitesten. Bridenstine úgy véli, megfelelő költségvetéssel és nemzetközi összefogással már 2035-ben megvalósulhatna a Marsra szállás.
A NASA képviselői a közelmúltban vettek részt egy kongresszusi meghallgatáson, ahol az Artemis-program költségvetése volt a téma. A megbeszélésen többen kritikával illették a tervet, mert azt túl drágának találták.