Így kavarognak a Jupiter felhősávjai

Az óriásbolygó körül keringő Juno űrszonda ismét gyönyörű felvételt készített.

2019. szeptember 11-én, mintegy 12 ezer kilométer távolságból készült a Juno űrszonda JUNOCAM nevű műszere jóvoltából az a felvétel, amelyen a bolygó kavargó-örvénylő felhősávjaira vethetünk egy pillantást.
A Juno nyers felvételeit a Földre továbbítja, s azokat a szondát üzemeltető NASA és a technikai irányításért felelős SwRI egy nyilvánosan és szabadon hozzáférhető galériában teszi közzé. E helyről bárki, aki kedvet érez hozzá, letöltheti a nyers fotókat, és azokból saját ízlésének megfelelően kidolgozhatja a Jupiter adott területének látványát. Mivel a Juno a közeli átrepülései során sok esetben több felvétel segítségével tudja csak lefedni a bolygót, így ezekből a sorozatokból panorámakép-szerűen össze kell illeszteni a végleges látványhoz szükséges egyedi darabokat. A nyers felvételek színvilága is halvány, így a legtöbb esetben ezen is javítani kell, hogy a szonda kamerája által megörökített részletek jól láthatóvá váljanak.
A leírtak ugyan egyszerűen hangzanak, azonban komoly képfeldolgozási tapasztalatok szükségesek ahhoz, hogy valóban tetszetős és a valós látványt visszaadó eredmény szülessen. Sokan élnek ezzel azonban, s így egyrészt a szonda üzemeltetőinek munkáját is segítik az időigényes feldolgozással, másrészt pedig saját hobbijuknak is élhetnek e fotók részleteinek előcsalogatása során.
A most közzé tett felvétel feldolgozását az izlandi Björn Jónsson végezte el, és kiválóan láthatóvá tette a Jupiter északi féltekéjének örvénylő felhősávjait, amelyeket Jet N4 néven ismernek. A felhősáv a mi földi futóáramlatunkhoz hasonló körülmények közepette robog a bolygó körül, a mindössze 10 órás tengelyforgású Jupiter szelei is rendkívül gyorsak, az egyenlítője környékén közel 500 km/h a sebességük. A mintegy tucatnyi különböző szélnek köszönhetőek a felhők sávokba rendeződött mintázatai, s az eltérő sebességű felhőzónák határvonalainál kialakuló örvénylések.
Björn Jónsson amatőrcsillagász, hivatását tekintve szoftverfejlesztő mérnök, hosszú évek óta foglalkozik csillagászati képfeldolgozással, a most elkészült Jupiter-fotó feldolgozáshoz is saját fejlesztésű szoftverét használta fel.