Lenyűgöző fotók készültek parányi világokról

A Nikon fotópályázatán (Small World) a fénymikroszkópot hívják segítségül a versenyzők.

Bemutatták a Nikon Fotomikrográfiai Versenyének győzteseit. A mozgóképes pályázat, azaz a Kis Világok Mozgásban verseny nyerteseit egyelőre nem ismertették.
A Small World pályázatot először 1975-ben hirdették meg, a verseny célja, hogy a résztvevők a mikrofotográfia segítségével mutassanak meg olyan apró részleteket, melyeket szabad szemmel nem lehet látni. A Small World sorozat azóta a legnépszerűbb fotomikrográfiai versennyé nőtte ki magát, amelyen különböző tudományos területek képviseltetik magukat.
Idén az első helyen Teresa Zgoda mikroszkóp-technikus és Teresa Kugler friss diplomás végeztek, ők az amerikai Tengerbiológiai Laboratóriumban örökítettek meg egy fejlődésben lévő teknősembriót. A képen jól elkülönülnek az eltérő szövettípusok, a felvétel elkészítéséhez nagy türelemre és precizitásra volt szükség.
Igor Siwanowicz, a Howard Hughes Orvostudományi Központ munkatársa lett a második, a szakértő három egysejtű kürtállatkát fotózott. A mikroorganizmusokat sokszor sztentórnak is nevezik, ezzel utalva a görög mitológia és a trójai háború hírnökére, a sokszor trombitával ábrázolt Sztentórra.
Daniel Smith Paredes egyetemi hallgató, aki Bhart-Anjan Bhullar, a Yale Egyetem kutatójának paleontológiai és fejlődéstani laboratóriumában készített képet egy mississippialigátor-embrióról fejlődése 20. napján. A harmadik helyezettek képén a fehér szín az idegeket, míg a sárga a fejlődő csontokat jelöli.
A negyedik Jan Rosenboom, a Rostocki Egyetem munkatársa lett, ő egy hím szúnyogot örökített meg. A felvételen lenyűgöző részletességgel láthatóak a rovar hosszú, tollszerű csápjai.
Carrie Albertin tengerbiológus a polipok és egyéb lábasfejűek testfelépítését tanulmányozta kollégájával, Martyna Lukoševičiūtėvel, az Oxfordi Egyetem szakértőjével. Kutatásuk során rengeteg mikrofotót alkottak, ezek egyikén egy fejlődésben lévő polip látható.
Hazánkat Dr. Márkus Bálint állatorvos képviselte, ő a mikroszkópot ugyan elsősorban diagnosztikai eszközként használja, ám nagyon régóta készít művészi kivitelű fotókat is, most egy ammonitesz kövületről készült felvétele dicséretben részesült.
Nem jelent újdonságot, hogy Dr. Pintér Csaba is bekerült a kiemelt fotósok körébe, már több korábbi alkalommal is díjazták a munkáit. Idén két képpel, a hibiszkusz bibéit és porzóit, valamint a pollenjét ábrázoló fotóval is szerepelt.