Aranka, Jeromos2025. február 08., szombat
Tudomány

Kacsaláb hozhat fordulatot a dinoszauruszok evolúciókutatásában

2019.11.08.MTA
National Geographic Magyarország

Az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport és a Genti Egyetem kutatói felfedezték, hogy csont- és porcszövet furcsa keveréke segíti a kiskacsák végtagcsontjainak fejlődését.

Forrás: Andia/Universal Images Group via Getty Images

A kutatók szerint ez a szövet kulcsfontosságú szerepet játszhatott a madarak extrém gyors növekedésének evolúciójában, és esetleges jelenléte akár dinoszaurusz-fosszíliákban is tanulmányozható -olvasható az mta.hu oldalon.

A mai madarak az egyetlen dinoszauruszcsoport, mely túlélte a földtörténeti kréta időszak végén bekövetkezett tömeges kihalást, és amelyek közt a leggyorsabb növekedésű gerinces állatokat is találjuk. De hogyan is növekedtek és kaptak szárnyra az első madarak és Theropoda dinoszaurusz őseik? A választ keresve Prondvai Edina vezetésével egy nemzetközi kutatókból álló csoport az élő leszármazottakra fordította a figyelmét: kiskacsák végtagcsontjainak szöveti szerkezetét vizsgálták egyedfejlődésük különféle fázisaiban.

A kacsafélék, mint például a tőkés récék, futásra és úszásra kész lábakkal kelnek ki a tojásból, míg szárnyaik aránytalanul aprók, így azokkal csak kifejlett korukra képesek repülni. „Ez az egyedfejlődési tulajdonság tökéletes kutatási alannyá teszi őket, hogy kideríthessük, a szárny- és lábcsontok szöveti felépítése hogyan tükrözi ezeket a funkcióban és növekedési ütemben látható különbségeket. Ezt követően hasonló tulajdonságok ugyanígy tanulmányozhatók a fosszilis madarakban és egyéb dinoszauruszokban is” – magyarázza Prondvai Edina, aki a kutatás ideje alatt a Genti Egyetem Biológia Tanszékén dolgozott, jelenleg pedig az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport tagja.

A fejlődésben lévő végtagcsontok szövetének vizsgálata során a kutatócsoport – melynek további tagjai a Genti Egyetem professzorai, Eckhard Witten, Ann Huysseune és Dominique Adriaens, illetve Anick Abourachid, a Párizsi Természettudományi Múzeum kutatója – egy teljesen váratlan felfedezést tett. „Amikor először felötlött bennem, mit is látok a mikroszkóp alatt, nem hittem a szememnek. Mindenképp szakmai megerősítésre volt szükségem, ezért szakértő kollégáimhoz fordultam” – mondta Prondvai Edina. A szövet, amely összezavarta a kutatókat, nem a végtagcsontokra jellemző általános csontszövet volt – inkább egy furcsa keveréke a csont- és porcszövetnek, melyet chondroid csontnak neveznek.

Szárny- (zöld) és láb- (kék) csontok festett keresztmetszeteiben chondroid csontszövet látszik, amely néhány csontban tipikus porcszövetként (hc) jelenik meg, míg más csontokban porcos és csontos jellegzetességek különleges elegyét mutatja mind színeződésében (csillag), mind pedig sejtes állományában (sárga nyíl), eltérően a jól ismert csontsejtektől (fehér nyíl).
Forrás: Prondvai Edina

Witten és Huysseune szerint „régóta tudunk a chondroid csont létezéséről, mely például néhány gerincesnél ismert speciális struktúrákban, illetve a csontok patológiás elváltozásaiban is előfordul. Jelenléte ilyen nagy mennyiségben egészséges madarak végtagcsontjaiban váratlan és jelentős felfedezés.”

A szerzők úgy vélik, hogy ez a speciális szövet porcszerű tulajdonságainak köszönhetően nagyon gyors növekedésre képes, így a hagyományos csontszövet növekedési üteméhez mérten jelentősen felgyorsítja a végtagcsontok vastagságbeli növekedését. Ez azt sugallja, hogy a chondroid csont kulcsfontosságú szerepet játszhat a madarak extrém gyors növekedésének evolúciójában.

Egyelőre a felfedezés több kérdést vet föl, mint amennyit megválaszol. Vajon a chondroid csont jelenléte általános a madarak körében? Esetleg már a mai madarak Theropoda dinoszaurusz őseiben is jelen volt? Prondvai Edina szerint „nagyon is lehetséges, hogy a chondroid csont beépítése a csontváz fejlődésének folyamatába egy olyan fontos evolúciós lépés volt, mely lehetővé tette más dinoszauruszok, mint például az ikonikus Tyrannosaurus rex rendkívül gyors növekedését”. A mai madarak és kihalt dinoszauruszok további vizsgálataival ez az érdekfeszítő hipotézis is tesztelhető lesz.

A tanulmány a Journal of Anatomy című szaklapban jelent meg.

Hozzászólások

2025 tavaszán kelhet útra a következő magyar űrhajós

2025 tavaszán kelhet útra a következő magyar űrhajós

Kapu Tibor különböző kísérleteket fog elvégezni a Nemzetközi Űrállomáson.

Ismét magyar fotós alkotását választotta a NASA a nap képének

Ismét magyar fotós alkotását választotta a NASA a nap képének

Négy nappal korábban szintén magyar képet jelöltek ki a nap asztrofotójának.

Robot segítségével műtöttek meg egy 14 éves magyar lányt

Robot segítségével műtöttek meg egy 14 éves magyar lányt

Első alkalommal hajtottak végre robotasszisztált műtétet egy magyarországi gyermeken.

Pontatlanok az önbevallásos étkezési adatok

Pontatlanok az önbevallásos étkezési adatok

Nem túl meglepő, de egészen pontatlannak tűnnek azok az adatok, amelyeket az emberek adnak arról, hogy mit ettek egy meghatározott időszakban.

Hemzsegtek a ragadozók 130 millió éve

Hemzsegtek a ragadozók 130 millió éve

A kréta időszak elején élt csúcsragadozók megették volna reggelire a mai kardszárnyú delfineket.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket