Hasonlóak a lányok és fiúk matematikai képességei
A kutatást a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem tudósa, Jessica Cantlon vezette. A csoport eredményeit a Science of Learning aktuális számában publikálták.
„A tudomány nem támasztja alá, amit az emberek gondolnak. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek agyműködése hasonló, tekintet nélkül a nemükre” – mondta Cantlon.
Cantlon és kutatócsoportja végezte el az első kutatást, amely kisgyerekkorban, agyi képalkotással vizsgálta a nemek közötti matematikai képességeket.
A kutatók MRI-vel mérték az agyi aktivitást 104 három-tízéves gyereknél, 55 volt köztük a lány. A gyerekek a vizsgálat közben alapfokú matematikai témájú – például számolást és összeadást – oktató videót néztek.
A kutatók az agyi érettséget is vizsgálták oly módon, hogy a gyerekek agyfelvételeit összehasonlították felnőttekével. A felnőtt csoport létszáma 63 volt, ebből 25 nő. A felnőttek agyfelvételei úgy készültek, hogy ugyanazokat a matematikai tárgyú videókat nézték.
A statisztikai összehasonlításokból kiderült, hogy a lányok és fiúk agyfejlődése között semmiféle különbség nincs. Továbbá a matematikai képességekben sem találtak különbséget, a lányok és fiúk ugyanolyan figyelemmel nézték az oktatóvideókat. A gyerekek – lányok és fiúk – agyi érettsége statisztikailag megfelelt annak, amit a felnőtt csoport női, valamint férfi tagjainál mértek.
„Nemcsak arról van szó, hogy a fiúk és a lányok ugyanúgy használják a matematikai rendszert, hanem arról is, hogy az egész agyban megfigyelhetők ezek a hasonlóságok. Ez is arra figyelmeztet, hogy az emberek jobban hasonlítanak egymásra, mint amennyiben különböznek” – mutatott rá Alyssa Kersey, a Chicagói Egyetem pszichológiai karának posztdoktori kutatója, a tanulmány egyik szerzője.
A kutatók elvégeztették a korai matematikai képességeket vizsgáló teszteket is, amelyet három-nyolcéves gyerekeknek fejlesztettek ki. A tesztekben 97 résztvevő, köztük 50 lány vett részt. Az eredmények szerint a gyerekek matematikai képességei egyformák voltak, sem nemek, sem kor szerint nem mutatkozott különbség. Nemi különbséget a matematikai képességekben és az agy érettségében sem talált a kutatócsoport.
Cantlon szerint a társadalom és a kultúra fordítja el a lányokat és a fiatal nőket a matematikától és a természettudományos területektől. Korábbi tanulmányok szerint a családok több időt töltenek kisfiúkkal olyan játékokkal, amelyek térbeli megismerést igényelnek. Számos tanár a matematikaórákon több időt fordít a fiúkra, s ezzel előre megjósolható a későbbi matematikai eredményesség. Végül a gyerekek jól érzékelik azt is, hogy a szülők mit várnak tőlük matematikából.