Fülöp, Evelin2024. május 26., vasárnap
Tudomány

Egyre fontosabbá válik a tudás és annak megosztása

2019.11.24.MTI/NG
National Geographic Magyarország

2019 novemberében ismét Budapest adott otthont a Tudomány Világfóruma (World Science Forum, WSF) rendezvényének, a záróülésen elfogadták a WSF zárónyilatkozatát.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszédet mond a Tudomány Világfóruma (World Science Forum, WSF) megnyitóján Budapesten, a Müpában 2019. november 20-án.
Forrás: MTI/Illyés Tibor

A kétévente megrendezett tudományos konferencián idén 120 országból több mint ezer tudós, döntéshozó és újságíró vett részt, köztük 150 előadó. A két évtizedes múltra visszatekintő fórum alapgondolata, hogy a 21. század társadalma számára új együttműködésre van szükség a tudósok, politikusok, gazdasági vezetők és a média képviselői között.

Az emberiség ma hatalmas kihívásokkal néz szembe a klímaváltozástól az extrém szegénységig, ezért a tudományos tudás és annak megosztása a társadalom lehető legszélesebb rétegeivel egyre fontosabbá válik – hangsúlyozta Shamila Nair-Bedouelle, az UNESCO főigazgató-helyettese.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke elmondta, a Tudomány Világfóruma a tudományos közösség legforróbb témáit tárgyalja. Van-e a kutatónak felelőssége abban, hogyan használják fel a tudományos eredményeit? Hogyan osszuk el az erőforrásokat az alapkutatás és innováció között? Miként lehet igazságosabb és átláthatóbb a tudomány finanszírozása? Milyen módon lehet különbséget tenni a tudományos módszerek és a pszeudotudomány között? Hogyan tudja segíteni a tudomány a fenntartható fejlődést? – emelte ki a háromnapos világfórum témái közül Lovász László, aki szerint ezek a kérdések nagy hatással lesznek az emberiség jövőjére is.

Áder János köztársasági elnök beszédében megemlékezett a száz éve elhunyt Eötvös Loránd fizikusról és felidézte, hogy amikor a fizikus 130 esztendővel ezelőtt az akadémia elnöke lett, első felszólalásában ő beszélt arról, hogy a tudomány közös építmény.
„Nem különböző tudományokban dolgoznak a nemzetek; egy az épület, melynek építésén mindannyian közreműködnek. Amit az egyik kezd, a másik folytatja, s végül az eredményt magáénak mondhatja mindaz, aki annak létesítésén közreműködött” – idézte Eötvös szavait Áder János.
A köztársasági elnök szerint, ami 130 esztendővel ezelőtt igaz volt, ma hatványozottan az. A tudományban a legkülönfélébb nemzetek kutatói ugyanannak az igazságnak a megismerésén, megértésén munkálkodnak.

A Tudomány Világfóruma (WSF) zárórendezvénye az Országházban, 2019. november 23-án. Pacsay-Tomassich Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkára mond beszédet.
Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az utolsó napon, november 23-án, a Parlamentben tartott ünnepélyes plenáris ülésén a résztvevők elfogadták a World Science Forum zárónyilatkozatát, ennek legfontosabb gondolatai a következők voltak: Elkötelezettség és felelősség az ENSZ fenntartható fejlődéssel kapcsolatos céljai iránt. A jóllét érdekében folytatott tudományos erőfeszítések támogatása. Kiállás az akadémiai szabadság, valamint a kutatási folyamat integritásának erősítése mellett, a tudományos eredmények közzétételében pedig a minél szélesebb és közérthetőbb kommunikáció támogatása.

A Tudomány Világfórumát 2021-ben a Dél-afrikai Köztársaságban rendezik meg. Az afrikai ország tudományügyi, oktatási minisztere, Bonginkosi Nzimande a budapesti megnyitón kiemelte: a világfórum az elmúlt 20 évben a tudományos diplomácia egyik vezető platformjává vált.

Hozzászólások

A neandervölgyiek is küzdöttek náthával, herpesszel, HPV-vel

A neandervölgyiek is küzdöttek náthával, herpesszel, HPV-vel

50 ezer éve élt neandervölgyi maradványaiból sikerült emberi vírusok DNS-ét kivonniuk brazil kutatóknak.

Itt a részegség elleni zselé

Itt a részegség elleni zselé

Svájci kutatók olyan fehérje alapú zselét készítettek, amelyet elfogyasztva az emésztőrendszerben lévő alkohol lebomlik.

Másképp osztják fel a testrészeket egyes nyelvek

Másképp osztják fel a testrészeket egyes nyelvek

Az emberi testrészek világszerte ugyanazok, mégis vannak eltérések az egyes nyelvek közt abban, hogy miként osztjuk fel a testet, és mi kap külön nevet a testrészekből, és minek lesz közös neve.

Ezért mar Dél-Amerika legveszélyesebb kígyója

Ezért mar Dél-Amerika legveszélyesebb kígyója

A kígyók az embert védekezésül marják meg, az ezt kiváltó hatásokat vizsgálta meg egy brazil kutatócsoport.

A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává választották Lovász Lászlót

A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává választották Lovász Lászlót

A Yale Egyetemen 1702 óta hagyomány a tiszteletbeli doktori cím adományozása.

National Geographic 2024. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket