Máté, Mirella, Jónás2021. szeptember 21., kedd
Tudomány

Az ESA is csatlakozik az aszteroida-eltérítő misszióhoz

2019.12.05.NG
National Geographic Magyarország

A NASA 2021-ben indít el egy űrszondát, hogy megkíséreljen eltéríteni egy objektumot.

Kép: Naidu et al., AIDA Workshop, 2016

Az Európai Űrügynökség (ESA) is csatlakozik a NASA aszteroida-eltérítő missziójához – írja a Space.com. A DART űrszonda a tervek szerint 2022 októberében fogja elérni a Didymos nevű kettős aszteroidát, hogy nekicsapódjon a kisebb, Didymoon becenevű égitestnek. Az objektum 165 méter széles.

A tudomány egyelőre nem ismer olyan módszert, amellyel kivédhetőek az űrből érkező veszélyes aszteroidák. Egyes elképzelések szerint megfelelő erejű nukleáris fegyverrel meg lehetne semmisíteni a bolygó felé tartó objektumokat, a DART esetében azonban a mozgási energia segítségével próbálják majd elterelni a Didymoont. A szakértők bíznak benne, hogy a kísérlet nagyban hozzájárul majd a bolygóvédelem fejlődéséhez.

A korábbi terv az volt, hogy az ESA a DART érkezése előtt küld egy űrszondát az aszteroidához, hogy élőben figyelhessék meg a becsapódást, a küldetés koncepcióját viszont 2016-ban elvetették. Az új terv az, hogy a Hera nevű űreszközt csak később, 2023-2024-ben indítsák el, hogy csak a DART megsemmisülése után elemezzék az aszteroidát.

A kutatók ugyanakkor már korábban is vizsgálni tudják a próba eredményeit, hiszen a  Didymoon földi távcsövekkel is elemezhető.

Hozzászólások

Különös szerv szolgálja az utódnevelést

Különös szerv szolgálja az utódnevelést

A csikóhalaknál a hímek hordják testükben a fejlődő utódokat, és most már azt is értjük, az apróságok miként lélegeznek.

Eldőlt, hol száll majd le a Holdra a NASA robotja

Eldőlt, hol száll majd le a Holdra a NASA robotja

Az emberes küldetést robotos küldetések előzik meg, az első leszállás helyéről született döntés, a rover 2023 végén indulhat útnak a Holdra.

Beleütik a csőrüket

Beleütik a csőrüket

A madarak evolúciója jelentősen felgyorsult a klímaváltozás hatására: egyre nagyobb csőrt növesztenek.

Jövőre visszavonul a NASA legendás tudósa

Jövőre visszavonul a NASA legendás tudósa

Jim Green, az amerikai űrhivatal vezető kutatója számos történelmi projektben vett részt.

Iskolások fedeztek fel egy kihalt madárfajt

Iskolások fedeztek fel egy kihalt madárfajt

Az ősi pingvin lábai kifejezetten hosszúak voltak, magassága az 1,4 métert is elérhette.

National Geographic 2021. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket