Kender- és kávésejteket küldenek a Nemzetközi Űrállomásra

A minták 30 napot fognak eltölteni a különleges környezetben.

2020 márciusáig a SpaceX 480 kender- és kávésejt-kultúrát szállít a Nemzetközi Űrállomásra – írja a Cision.
A Front Range Biosciences mezőgazdasági-technológiai vállalat a SpaceCells USA-val és a Coloradói Egyetem csapatával közösen fogja vizsgálni, hogy miként hat az űr a kultúrnövényekre. A szakértők azt mérik majd fel, hogy a mikrogravitáció hogyan befolyásolja a sejtek génkifejeződését, illetve, hogy előidéz-e mutációkat.
A mintákat 30 napig fogják egy speciális inkubátorban tárolni, a benti körülményeket a Földről fogják ellenőrizni. Később a sejteket visszaszállítják, hogy a szakértők felmérhessék állapotukat. Elképzelhető, hogy az űrben kialakult mutációk, amennyiben ilyenek bekövetkeznek, a Földön is fennmaradnak, ennek pedig akár kereskedelmi haszna is lehet a növénynemesítésben.
A kutatás legfőbb célja annak megismerése, hogy az eltérő, űrbéli környezet okozta stressz milyen hatással van a növényekre. A további vizsgálatokkal majd olyan növényeket is találhatnak, amelyek ellenállóbbak, és így fontosak lehetnek a klímaváltozás korában.
A csapat idővel még több típusú mintát akar feljuttatni az űrállomásra. A kutatók többek közt azt is tervezik, hogy az űrhajósokkal a növekedési fázis különböző stádiumaiban mintákat vetetnek majd a növényekből, hogy azokban, a növekedés során tapasztalt változásokat külön is elemezhessék.