1979-ben startolt az európai Ariane rakéta
1979 karácsonyán indult először a világűrbe, az azóta is nagy sikerrel használt rakéta első típusa.
1979. december 24-én a francia-guyanai Kourou űrkikötőjéből startolt el az első Ariane 1 rakéta, a hasznos teher egy apró tesztműhold, a CAT-1 volt, amely a rakéta útján tapasztalható események mérésére szolgált, egy rendes műhold pályára állítását szimulálták vele – sikeresen.
Az Ariane 1 volt az első olyan rakéta, amelyet kimondottan azzal a céllal fejlesztettek ki, hogy kereskedelmi célú műholdakat juttassanak vele a világűrbe, geostacionárius pályára, ráadásul költséghatékonyan, mivel egy felszállással két műholdat tudott pályára állítani. Ebből az első rakétából azután egy igen megbízható eszköz lett, amely az 1980-as években a kereskedelmi célú műholdak több mint felét pályára állította. Az Ariane 1, 2 és 3 jelű rakéták 1989-ig 28 alkalommal emelkedtek a magasba, 38 műholdat juttattak sikeresen a megcélzott pályára.
1988-ban állt hadrendbe az Ariane 4, amely 2003-ig összesen 113 sikeres felszállással az Arianespace igazi igáslova volt, technológiai újításoknak köszönhetően. Az Ariane 4 könnyebb volt és segédhajtóműveket is kapott, így nagyobb tolóerővel szállíthatta a hasznos terhét, változatosabb feladatokat tudott ellátni.
Utódja, az Ariane 5 1996-tól kezdődően számos változatban készült, köszönhetően a folyamatosan a fejlesztésre fordított pénznek. Olyan neves űreszközöket juttatott a világűrbe, mint pl. az üstökös-látogató Rosetta űrszonda, vagy az Európai Űrügynökség Herschel és Planck űrteleszkópjai, de e rakéta segítségével jutottak a Nemzetközi Űrállomásra az európai ATV szállítóűrhajók is.
Az Ariane-6 fejlesztése jelenleg is tart, épül a kimondottan e rakétához készülő indítóállás is Kourouban. A rakéta két változatban fog majd működni: két illetve négy segédhajtóműves formában, eltérő teljesítménnyel.
A Franciaország és az Európai Űrügynökség által fenntartott űrkikötő Francia-Guyana területéből 700 négyzetkilométert foglal el, és mivel a terület őrzött, nem juthat be bárki, tilos a fegyverviselés és az élőlények elmozdítása, mivel egyúttal a dél-amerikai ország partvidékének legnagyobb védett élővilágú területe is. Nemrégiben kezdtek bele egy 3 éves biodiverzitás-felmérő projektbe, amelynek részeként 148 automata kameracsapdát helyeztek ki a területen kószáló tapírok vagy jaguárok életének megfigyelésére.