Új felvételek készültek a Mars egyik holdjáról
Az Európai Űrügynökség Mars Express nevű szondája közelítette meg a holdat és ennek köszönhetően születtek az új, részletes felvételek.
A szonda 2003 december vége óta kering a Mars körül, így már elképesztő mennyiségű adat és felvétel kötődik hozzá, az újonnan közzétett felvételen a vörös bolygó Phobos nevű, nagyobbik, szabálytalan alakú, 27 × 22 × 18 km nagyságú holdját közelítette meg. Bár a számtalan felvétele közt már a két apró holdról is sok született, a mostani egészen különleges lett. Jelenleg a Mars Express az egyetlen olyan Mars körüli keringő egység, amely képes e holdat megközelíteni.
A részletekben gazdag felvételen láthatjuk, amint a megvilágítás szöge változik, hasonlóan ahhoz, ahogy a mi Holdunk fázisának változásai során a holdkráterek is más fényben mutatkoznak meg. A végeredményként készült animáción a kis hold szinte három dimenziós látványt nyújt a változó fényviszonyoknak köszönhetően. A felvételek 2019. november 17-én készültek, ekkor a szonda 2400 km távolságban volt a Phobostól. A szonda mozgásából adódóan a saját pályamanővere miatt egy kis zökkenés is látható a felvételen, mivel a Mars Express alapértelmezetten a Mars felé fordul, a hold vizsgálatához eredeti pozíciójának „háttal” kellett fordulnia.
A felvételek lehetőséget adtak rá, hogy alaposan megfigyeljük a felszín alakzatait, így a nagy, 10 km átmérőjű Stickney-krátert, illetve a számos hosszirányban elhelyezkedő vájatot. E vájatok eredete egyelőre bizonytalan, valószínű azonban, hogy a felszínen guruló kövek hozták létre, a kövek mozgásának okára viszont számos különböző elmélet is létezik.
A felszíni alakzatokat különböző szögben érő fény igen fontos a tudományos mérések szempontjából, az így változó árnyékok segítségével pontosan kiszámíthatóak az egyes alakzatok paraméterei, s ezekből a talaj tulajdonságairól is sok információ kideríthető.
A hasonló megvilágítási viszonyokkal csupán évi 3 alkalom során láthatja a szonda a Phobos-t, így az ilyen értékes lehetőségeket ki is kell használni, legközelebb 2020. áprilisában, majd szeptemberében kerül sor hasonlóra. Az így készülő felvételekre azért is igen nagy szükség van, mert egy későbbi, a kis holdat esetleg meglátogató szonda küldetésének tervezéséhez elengedhetetlen információk nyerhetőek belőlük.