A grönlandi vikingek végzetéhez a rozmárok is hozzájárultak

Vörös Erik 985-ben érkezett Grönlandra, és alapította meg az itteni viking telepeket. Az időjárás ekkoriban a jelenleginél kedvezőbb volt.  950-1250 között, a nagyjából 300 éven át tartó középkori klímaoptimum során zajlottak a viking hódítások, ekkor a tengerjég kevesebb volt, és így járhatóbbá váltak az észak-atlanti vízi utak is. Grönlandon persze ekkor sem volt meleg, ám az állattartáshoz alkalmas fű megnőtt egyes helyszíneken, s ezt igyekeztek az ide települt vikingek kihasználni. Nem volt azonban gazdag a hely, a szegényes állattartást ki kellett egészíteni halászattal, vadászattal, és mivel Grönland ideális helyszín volt a rozmáragyarak beszerzésére, ezzel is nagy erőkkel foglalkoztak a vikingek.

A rozmáragyar az elefántcsonthoz hasonlóan igen értékes luxuscikk alapanyag volt, amelyet jól el lehetett adni Európában, egyházi kegytárgyak és magánkézben lévő kincsek díszítéseit faragták belőle. Az elefántagyar csak a 13. századtól kezdődően került tömegesen az európai piacokra, addig legfőképp a rozmár jelentette az „elefántcsont” alapanyagokat.

Norvég és angol kutatók nemrégiben a rozmáragyarak és a vikingek kapcsolatáról készítettek tanulmányt, amely a Quaternary Science Reviews szakfolyóiratban látott napvilágot. A kutatócsoport a rozmárok felső állkapcsait (összesen 67 darabot) és ezekbe ágyazottan fennmaradt agyarait vizsgálta a 11-15. század időszakából, anatómiai méréseket végeztek, és a származásra utaló izotóp-, valamint régiDNS vizsgálatokat hajtottak végre, hogy feltárják a rozmárok eredetét. Az agyarakat az állkapocs csontjával együtt szállították a kereskedelmi központokba, így ugyanis kisebb eséllyel sérültek meg szállítás során.

A rozmár nagy csapatokban jár, és rendszeresen ugyanazon táplálkozó helyekre tér vissza, így igen könnyű egyszerre sokat vadászni belőlük, és igencsak valószínű, hogy a rozmárvadászat, az agyarak kereskedelme az egyik fő érv lehetett a vikingek grönlandi betelepülése mellett. Érdekes egybeesés, hogy Izland vizeiből akkor tűntek el a rozmárok, amikor a vikingek megtelepültek Grönlandra.

A legfontosabb felismerés az volt, hogy egyetlen egy kivétellel az összes rozmármaradvány a nyugat-grönlandi vizekből származik, annak ellenére, hogy például az orosz tulajdonban lévők akár a hozzájuk közelebb élő szibériai állatokból is származhattak volna. A grönlandi zsákmányt először három fő elosztó központba szállították.
A vizsgálatok szerint az idő előre haladtával egyre kisebb rozmárokat vadásztak, majd egy idő után a nagy agyarú hímekről áttértek a jóval kisebb agyarú nőstényekre. A 13. századtól a korábbi Disko-öböl környéki vadászterület jóval északabbra tolódott, és már a Baffin-öböl északi részére, egészen az Ellesmere-sziget közelébe kellett menni a rozmárokért. Ennek pedig az volt az oka, hogy a közeli, grönlandi terepen egyszerűen elfogytak a rozmárok.

A 13-14. századból való viking tárgyakat találtak a legészakibb inuit települések maradványai közt, még az Ellesmere-szigeten, egy ottani inuit településen, is fennmaradtak egy viking hajótestet összetartó szegecsek. A hajó minden valószínűség szerint rozmárvadászat céljából járt ezen a nagyon távoli vidéken, és sosem tért vissza az otthonába. Ezek az északi vizek csak rendkívül rövid ideig voltak hajózhatóak, főként a középkori klímaoptimum végét követően, így egyre inkább az egész év során ott élő inuitokra kellett hagyatkozni a viking kereskedőknek.
Tudjuk, hogy az inuitok a vadászat során sokkal inkább a nőstény rozmárokat ejtették el, így az, hogy az európai rozmármaradványok a 13. századtól egyre inkább nőstényektől származtak, azt jelzi, hogy a vikingek az inuitoktól szerezhették be a zsákmányt.

Eközben Európába elkezdett tömegesen beáramlani az afrikai elefántcsont, a rozmáragyarért egyre kisebb összeget fizettek, így a grönlandi vikingeket nemcsak az állat túlvadászata, hanem az egyre alacsonyabb ár is rosszabb helyzetbe sodorhatta. Az alacsonyabb ár miatt viszont egyre több rozmárt kellett elejteni ahhoz, hogy megérje a munkát, így ördögi körbe is kerültek a vikingek. Ha nyilvánvalóan nem is ez végzett önmagában a grönlandi viking településekkel, de a hanyatlásukhoz minden bizonnyal hozzájárult, az egyre hidegebbé váló környezetben már nem nagyon volt, ami megtarthatta a népességet.

Nemcsak a rozmárok járultak hozzá a vikingek végzetéhez, hanem a vikingek is a rozmárok állományának csökkenéséhez.