Angéla, Angelika2023. január 27., péntek
Tudomány

Az altruizmus fájdalomcsillapító hatású

National Geographic Magyarország

Korábbi vizsgálatokból ismert, hogy az altruista viselkedés nyomán megemelkedik a jótevő dopamin-szintje. Vajon milyen más dolgokra van még hatással?

Forrás: Wikipedia

Egy kínai kutatócsoport végzett kísérleteket az altruista viselkedéssel (ellenszolgáltatás nélküli jó cselekedet, önzetlen segítségadás) kapcsolatban, és ezekből igen érdekes következtetésre jutottak: az önzetlen jótett csillapítja a fájdalom érzését is, számolt be a MedicalXpress.com.

Az első kísérletben véradás során mérték fel, hogy a karba szúrt tű mennyire okoz fájdalmat a véradóknak, kétféle körülmény esetén: az egyikben egy földrengés áldozatain segíthettek a véradók, a másikban semmi külön cél nem fogalmazódott meg. Azok, akik a földrengés áldozatainak adtak vért, kisebb fájdalomérzésről számoltak be.

A második kísérletben arra kérték az alanyokat, hogy segítsenek egy migráns kisgyerekeknek szóló tankönyv javításában, s mindezt egy kimondottan hideg helyiségben kellett végezniük. Azok az alanyok, akik önként jelentkeztek a feladatra, kevésbé érezték zavarónak a hideget, mint azok, akik nem önkéntesként kapták a munkát.

A harmadik kísérletben rákbetegeket vizsgáltak, egy részük saját magát látta el (főzött, takarított stb.), míg egy másik részük másik rákbetegeknek segített e munkákban. Azok, akik betegtársuknak segítettek, kevesebb fájdalomról számoltak be, mint azok, akik magukat látták el.

A negyedik kísérletben már objektív mérés is folyt. Ennek során az alanyokat megkérték, hogy amennyiben jónak látják, pénzadománnyal segítsenek árva gyerekeket. Ezután megkérdezték azokat, akik adakoztak, hogy mit gondolnak, vajon mennyit javított az árvák helyzetén az adományuk? Ezt követően a kísérlet következő fázisában MRI-vel vizsgálták az alanyokat, miközben enyhe áramütéseket kaptak. Akik adakoztak az árvák javára, azok esetében az MRI az áramütésekre adott agyi válaszreakció jeleit kisebbnek mutatta. Minél fontosabbnak érezte az alany az adománya hatását az árvák életére, annál kisebb volt a válaszreakció is az áramütésekre.

A kínai kutatók e vizsgálatok és más, korábban készült kutatások alapján úgy vélik, hogy nemcsak jó érzést kelt az emberben az önzetlen viselkedés, hanem kimondottan kedvező hatású fájdalomcsillapítóként is.

Hozzászólások

Az elszigetelt kis élőhelyfoltok biodiverzitás-megőrző szerepe

Az elszigetelt kis élőhelyfoltok biodiverzitás-megőrző szerepe

Az Alföldön található erdőssztyepp-foltok és kunhalmok biodiverzitását vizsgálva az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban (ÖK) munkatársai azt találták, hogy ezen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyek természetvédelmi értéke kis méretük ellenére is kiemelkedő, többek között legalább százötven - részben ritkán látható, részben eddig teljesen ismeretlen - pókfajnak adnak otthont.

Madárinfluenza egy spanyol nyércfarmon

Madárinfluenza egy spanyol nyércfarmon

A nagy tömegben együtt tartott nyércek nem először válnak valamilyen járvány áldozatává, az eset felettébb elgondolkodtató.

Horgas fogú pterodaktiluszt találtak

Horgas fogú pterodaktiluszt találtak

A különleges ősmaradványra véletlenül bukkantak rá Németországban, miközben egy krokodilcsontokat tartalmazó kőtömböt szabadítottak ki a szakemberek.

A kutyák és törpemalacok vizuális jelzései

A kutyák és törpemalacok vizuális jelzései

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói azt vizsgálták, hogy a családi kedvencként tartott kutyák és törpemalacok vajon megmutatják-e gazdájuknak a számukra elérhetetlen (de a gazdájuk számára elérhető) élelem helyét.

Ahol már betiltották a kínai díszkörtét

Ahol már betiltották a kínai díszkörtét

Hazánkban is egyre több helyen ültetik azt a kínai díszkörtefát, amelyről ma már jól ismert: rendkívül könnyen kivadul és képes inváziós fajként tönkre tenni a természetes környezetet.

National Geographic 2023. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

12 990 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket