Fejpánt szerű taréj díszítette az őselefántot
Nagyjából 800 ezer évvel ezelőtt a Palaeoloxodon őselefántok Afrikát elhagyva Eurázsiát is meghódították.
Hanwen Zhang, a Bristoli Egyetem PhD-hallgatója és kollégái az ősi elefántokat vizsgálták – számol be az egyetem oldala. A kutatók felfedezték, hogy az állatok különlegessége fejméretük mellett – a nagyobb példányoké közel 1,4 méter magas volt – a homlokukon futó, fejpántszerű csont.
A szakértők sokáig úgy vélték, hogy az európai faj, a Palaeoloxodon antiquus koponyájának taréja karcsúbb volt, és az erőteljesebb csontkiemelkedés az indiai fajra, a Palaeoloxodon namadicusra volt jellemző. Az új elemzés azonban felfedte, hogy a kinövés mindkét csoportnál jellemző volt.
Zhangék az állatok fogait vizsgálva határozták meg korukat. A németországi, olaszországi és indiai leleteket tanulmányozva megállapították, hogy a taréj fiatalabb korban még kicsi volt, és az évek során vált egyre nagyobbá.
Asier Larramendi független spanyol kutató, a csapat vezetője szerint a maradványok arról árulkodnak, hogy az indiai fajok mégis egy külön csoporttól származnak. Ez újabb bizonyíték arra, hogy az eurázsiai őselefántok két faja is létezett Eurázsiában.
A szakértők úgy gondolják, hogy a csonttaréj a fej izmainak tapadását segítette. Az Ázsia egyéb részein és Kelet-Afrikában feltárt koponyákon nem volt ilyen hangsúlyos a kinövés, még idősebb korban sem.