Február elején indulhat az új napszonda

A Solar Orbiter vagy SolO („Nap körül keringő”) nevű szonda az Európai Űrügynökség (ESA) és részint a NASA közös küldetése. A Merkúr pályájánál közelebb kering majd a Naphoz, s elsőként vethet pillantást annak pólusaira. Magyar idő szerint 2020. február 8-án hajnali 05:15-kor indulhat el a szonda a floridai Cape Canaveral-ról, az indítást élőben közvetíti majd az ESA.

A szonda közelről végez majd Nap körüli méréseket, a napszél, a Nap mágnessége, a napkorona, a helioszféra lesznek vizsgálatának fő céljai. A legfontosabb különbség a korábbi szondákhoz képest, hogy nem az ekliptikában (a Naprendszer keringési síkjában) végzi majd a mérései egy részét, pályáját fokozatosan változtatják majd úgy, hogy legalább 24 fokra kiemelkedjen e síkból, s „felülről” lásson rá a Napra. Pályája legközelebbi szakaszán kb. 42 millió kilométerre (0,28 csillagászati egységre) közelíti meg a Napot. Nap körüli keringése során hosszabb időn át tudja majd követni csillagunk egy-egy adott pontját, így az ott zajló változásokról, aktív eseményekről pontosabb képet fog adni. Kamerája 180 kilométeres felbontásban mutatja majd a Nap felszínét, így igen látványos felvételeket kaphatunk a szondától. Távolról figyelni fogja a napkitöréseket, ehhez mind a látható fény, mind az ultraibolya, mind a röntgen tartományokat képes lesz észlelni csillagunk felszínén és környezetében; fedélzetén lévő műszereivel pedig méri az ezekből a kitörésekből érkező részecskéket. Megfigyeléseket végez a Nap mágneses terén, amely a napciklusokért is felelős, méri a mágnességet hordozó plazma felszíni áramlásait is.

A szonda pályája a lehetséges maximum 10 működési évben, amelyből az első 3 év az odaút.

Forrás: ESA

A szonda Naphoz vezető útja kb. 3 évig fog tartani, keringéséhez hintamanővert is igénybe vesz, mind a Föld, mind a Vénusz gravitációja segítségével, a teljes küldetését ezzel együtt 7 évesre tervezik, azonban, ha a szonda műszerei bírják, ez további 3 évvel meghosszabbítható. A szonda 180 napos keringése során egyszer kerül 42 millió kilométerre a Naphoz, vagyis félévente jut el a pálya napközelpontjára. Méréseket persze nem csak ilyen közelről végez majd. A pályát a Vénusz pályájával összhangban tartják, mivel a Vénusz gravitációja segíti majd a szondát egyre inkább kiemelkedni a Naprendszer keringési síkjából, s így ennek köszönhetően egyre jobban rálát a Nap sarkvidékeire.

A szonda speciális hópajzsa a felszerelés közben.

Forrás: ESA

Mivel a Nap közelében igen extrém sugárzási viszonyok érik majd a szondát, a legnagyobb kihívás a műszerek védelme, ehhez egy speciális hővédő pajzs is segítséget nyújt. A Merkúr felszínén is lehet 420 °C forróság, a szonda pedig ennél is közelebbkerül csillagunkhoz. A pajzs a külső, tartós és változatlan kalcium-foszfát burkolat alatt 20 darab leheletfinom titánlemezből áll, amelyek 500°C hőmérsékletet viselnek el, ezek mögött egy rés található, amely kifelé vezeti a hőt, minél távolabbra a szondától. A pajzs e külső felét 10 kicsiny összekötő elem rögzíti a hátulsó feléhez a hővezetés csökkentése miatt. A pajzs belső fele 5 cm vastag, méhsejtszerű szerkezettel rendelkező alumínium egység, amelyet 30 réteg, kisebb hőt elviselő szigetelőanyag borít, így ez a fele 300°C meleget bír ki. E pajzs nélkül a küldetés lehetetlen volna, ugyanis a Föld közeli környezetnél tizenháromszor nagyobb hősugárzás éri majd a szondát a Nap közelségében. A szonda napelemes működése is trükkös lesz, amikor közel kerül a Naphoz, a napelemeket elfordítják, hogy azokat se érje károsodás, és csak a Naptól távolabb fogják energia előállítására használni.

A szonda a kamerája kiegészíti majd a NASA Parker napszonda méréseit, mivel a kisebb, ám jóval közelebb jutó Parker nem vitt magával a Nap felszínét megfigyelni képes kamerát. A Parker napközelsége idején végzett műszeres méréseket az európai napszonda kamerájának felvételei tudják majd igazán kontextusba helyezni.