András, Andor, Andrea2020. november 30., hétfő
Tudomány

A Béres csepp megalkotója

2020.02.07.MTI
National Geographic Magyarország

Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres csepp feltalálója száz éve, 1920. február 7-én született Záhonyban.

Béres József
Forrás: MTI/OTS

Egy fűrésztelepen volt munkás, majd Kecskeméten tanult kertészetet. Amikor Magyarország 1941-ben belépett a második világháborúba, behívták, 1943-ban frontszolgálatra került, ahonnan 1945 júniusában sebesülten, bénult bal karral került haza.
1947-ben megnősült, a házasságból egy lánya és egy fia született, ifjabb Béres József ma a Béres Gyógyszergyár elnöke. A háború miatt félbeszakadt gimnáziumi tanulmányait 1948-ban fejezte be. 1954-től laboratóriumot vezetett a kisvárdai Állami Mezőgazdasági Gépállomásnál, közben agármérnöki diplomát szerzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, 1968-ban doktorált általános élettanból és agrobiokémiából. 1964-től huszonöt éven át a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos munkatársa volt. A burgonyaleromlás okait, a talaj tápanyagtartalmát vizsgálva ismerte fel a nyomelemek meghatározó szerepét a talajban, illetve áttételesen az emberi szervezetben.
1972-ben állította össze nyomelemeket és ásványi anyagokat komplex formában tartalmazó cseppjeit, amelyek az immunrendszer erősítését, a betegségek megelőzését, a betegség utáni felépülést szolgálják. Az akkor még kísérleti állapotban lévő szert először önmagán, majd agydaganatban szenvedő testvérén próbálta ki, aki csodálatos módon meggyógyult. A hír hamar elterjedt, nemsokára tömegesen fordultak hozzá rákbetegek, akik utolsó reményüket benne látták. S ezzel kezdődött kálváriája: orvosok, hivatalos szervek nem nézték jó szemmel ténykedését, 1975-ben kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás indult ellene. Kósa Ferenc ekkor forgatta róla Az utolsó szó jogán című dokumentumfilmet, amelyet azonnal be is tiltottak és csak tíz évvel később mutathattak be. Az Élet és irodalomban írott cikkét letiltatták, helyette, az őt pocskondiázó „tudományos” írás jelent meg.
Találmánya, amely mellett jeles politikai és közéleti szereplők is kiálltak, végül 1978-ban forgalomba kerülhetett. A rendszerváltás után elvégezhették a tudományos vizsgálatokat is, és a cseppeket 2000-ben roboráló (felerősítő) szerként gyógyszerré nyilvánították. A Béres csepp egyedülálló humángyógyászati készítmény, amely elősegíti az emberi szervezet, elsősorban az immunrendszer normális működésének fenntartását, illetve annak helyreállítását, eredményesen alkalmazható a daganatos betegek kiegészítő terápiája során. Összetevői ismertek, elkészítésének módja viszont egyedi, mivel a hatóanyagok különleges fizikai és kémiai viszonyban vannak egymással, nem mindegy, milyen alapanyagot milyen hőmérsékleten, milyen sorrendben kevernek össze. A szer 2013-ban bekerült a Hungarikumok gyűjteményébe is.
Béres József 1989-ben létrehozta a családi tulajdonban álló Béres Rt-t, néhány év múlva a karitatív szolgálat érdekében megalakult a Béres Alapítvány is. A Béres Cseppek gyorsan országos hírnévre tettek szert, és külföldön is ismertté váltak. A ma is családi tulajdonban lévő vállalat közel 150 különböző készítményt állít elő, vezetőnek számít a magyar betegségmegelőző és egészségmegőrző készítmények piacán.
Béres József utolsó éveiben a vállalatcsoport elnökeként és az alapítvány tiszteletbeli elnökeként visszavonultan élt Kisvárdán. 86 éves korában 2006. március 26-án, rövid betegség után hunyt el Budapesten.
A kutató tudományos munkásságát 1997-ben hivatalosan is elismerték, amikor megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. 2000-ben elnyerte a Magyar Örökség Díjat, 2002-ben a legrangosabb tudományos elismerést, a Széchenyi-díjat, valamint a Köztársaság Elnökének Érdemérmét vehette át. Számos egyéb kitüntetésben is részesült, mellszobrát 2008-ban avatták fel az Orvostörténeti Múzeumban, 2014-ben szülővárosában, Záhonyban egészalakos szobrát állították fel. Nevét parkok, iskolák is őrzik, emlékmúzeuma Szolnokon található. Szirtfoknak lenni című, 1999-ben megjelent könyvének újraszerkesztett változatát 2010-ben, majd 2016-ban adták ki Cseppben az élet címmel. 2015-ben jelent meg Fazekas István: A megvádolt című drámája, amelyet Béres József küzdelme, sorsa inspirált, az alcíme szerint történelmi dráma ősbemutatója egy évvel később a kecskeméti Katona József Színházban volt. A feltalálóról több dokumentumfilm, majd 2019-ben televíziós filmsorozat készült Cseppben az élet címmel. A sorozatot Gyöngyössy Bence rendezte, akinek egész estés játékfilmje, A feltaláló 2020. február 6-án került a mozikba.

 

Hozzászólások

Komplex tényezők befolyásolják az őszi lombhullást

Komplex tényezők befolyásolják az őszi lombhullást

1948-2015 közti megfigyelések és laborkísérletek alapján új modellt készítettek a svájci kutatók, amelyből a fák szénmegkötő képességének korlátaira derült fény.

Miről árulkodik a neandervölgyiek hüvelykujja?

Miről árulkodik a neandervölgyiek hüvelykujja?

Bár a neandervölgyiek igen közeli rokonaink voltak, rengeteg kisebb-nagyobb szempontból különböztek tőlünk.

Hazafelé tart a Hajabusza-2 űrszonda, egy óriásteleszkóp le is fotózta

Hazafelé tart a Hajabusza-2 űrszonda, egy óriásteleszkóp le is fotózta

A Ryugu nevű kisbolygóról 2019-ben gyűjtött mintával igyekszik hazafelé a japán Hajabusza-2 űrszonda, az érkezés december 6-án várható.

Európa belevág az űr megtisztításába

Európa belevág az űr megtisztításába

A Föld környezetét ellepő törmelék egyre komolyabb problémát okoz, az Európai Űrügynökség (ESA) szerint itt az ideje lépni.

A L’Oréal-UNESCO A Nőkért és a tudományért ösztöndíjprogram nyertesei 2020-ban

A L’Oréal-UNESCO A Nőkért és a tudományért ösztöndíjprogram nyertesei 2020-ban

A stroke-ot és ritka vesebetegségeket vizsgáló kutatónők nyerték az idei L'Oréal-Unesco díjat - tette közzé az MTI.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket