Bővül a Deep Space Network műszerparkja

Elkezdődik a távolban járó műholdak s űrszondák rádiójeleit továbbító globális antennahálózat, a Deep Space Network újabb eszközének építése Kaliforniában.

A kaliforniai Goldstone Obszervatórium 1958 óta a Mojave-sivatagban áll, s szolgálja az űrtávközlést, űreszközök több generációjának rádiójeleit továbbította a szondák és a földi irányítók között. A NASA új Hold- és Mars-programja kapcsán azonban növelni kell a kapacitást, és ezért újabb antennát építenek az obszervatórium területén, amelynek első kapavágásait február 11-én tették meg a NASA munkatársai.
Az új, 34 méter átmérőjű antenna a legmodernebb lézeres kommunikációs módszerre is alkalmas, így például a Mars felszínén dolgozó űrhajósoktól is nagy mennyiségű adatot lehet majd lehívni, vagy épp elküldeni nekik. Az antenna 2,5 év múlva készül el, a DSS-23 nevet kapja, és a 13. lesz a Deep Space Network üzemelő antennái közt.

Az antennahálózat jelenleg 30 űreszközzel tartja a kapcsolatot, köztük számos nemzetközi projekt részeként működővel. Azzal, hogy a NASA a holdi és marsi utazásokat előtérbe helyezte, a kommunikációs hálózatát is növeli, hogy a növekvő igényeknek eleget tudjon majd tenni. A DSN hálózata három fő helyszínen koncentrálja az antennákat: a spanyol Madrid, az ausztrál Canberra és a kaliforniai Goldstone eszközei nagyjából 120 fok távolságban vannak egymástól a Föld felszínén, ez biztosítja azt, hogy a bolygónk forgása során valamelyik antenna mindig kommunikálni tud az egyes űreszközökkel. Azt, hogy aktuálisan melyik antenna mely űreszközzel tartja a kapcsolatot, itt élőben követhetjük, az antennatányér ábra felett megjelenő hullámjelzés mutatja, ha épp adat érkezik egy adott eszköztől, az űreszköz neve itt rövidítve szerepel, de rákattintva jobb oldalon bővebb információt is kapunk róla. Még a rádiójel erőssége, vagy az adatáramlás sebessége is kiderül, a Voyager-2 esetében másodpercenként 160 bit érkezik be, míg a Föld körül keringő, mágneses méréseket végző MMS2 műholdról 2,5 Mb/s sebességgel érkezik be az adat.

Larry James, a Jet Propulsion Laboratory (Sugárhajtás Laboratórium) igazgatóhelyettese elmondta: „A DSN szisztémával működő telefonvonalunk a csillagközi térben utazó Voyager szondákhoz, az összes Mars körül vagy a felszínén dolgozó eszközünkhöz, a New Horizons szondához, amely már jóval távolabb jár, mint a Pluto. Ahogy nő a küldetéseink és a felfedezéseink száma, úgy kell növelni az antennákét is.”
Bár az új eszköz alapvetően rádióantennaként üzemel majd, felszerelik a lézeres kommunikációhoz szükséges eszközökkel, tükrökkel is. Mind az űrhajósok, mind a felszíni roboteszközök kommunikálnak a Földdel, a létfenntartó rendszereknek, a különböző gépeknek a működését folyamatosan figyelni kell majd, s ez nagy mennyiségű adat áramlásával jár. „A lézerek megtízszerezik a Marsról érkező adatmennyiséget a rádiós adásokhoz képest azzal, hogy jóval nagyobb sávszélességen kommunikálnak” – magyarázta Susan Dodd, a DSN-t felügyelő Bolygóközi Hálózat igazgatója – „Azzal, hogy lehetőséget biztosítunk az optikai kommunikációra, talán e módszer kipróbálására ösztönözhetünk más űrkutatókat is.”
A Goldstone tiszta sivatagi égboltja az idő 60 százalékában alkalmassá teszi a helyszínt a lézeres kommunikációra, s néhány éven belül demonstrálni is fogják majd e lehetőséget. Ha elindul a NASA kisbolygókutató szondája, a Psyche, a hasonló nevű, fémes összetételű égitesthez, a fedélzetén lesz a kísérleti lézerkommunikációs berendezés is, amely képes a DSN új antennájának adatot küldeni.