Jelentősen növelnék a NASA költségvetését

Donald Trump amerikai elnök 25,2 milliárd dollárra növelné az űrhivatal büdzséjét az októberben kezdődő pénzügyi évben, ez az előző évhez képest 12 százalékos emelést jelent.

A megemelt költségvetés közel felét előbb a Hold, illetve a Mars elérésének előkészítésére kellene fordítania a NASA-nak – számol be a Space.com. Amerika az Artemis program keretében 2024-ben juttatna ismét embert a Holdra, a grandiózus misszióhoz azonban még rengeteg fejlesztésre lesz szükség.
Az Igazgatási és Költségvetési Hivatal 2020. február 10-én adta ki a Trump-adminisztráció 2021-es költségvetési kérelméhez tartozó dokumentumokat. A Kongresszus feladata lesz a javaslatok mérlegelése, fontos azonban kiemelni, hogy az eddigi évek tapasztalatai alapján a Kongresszus kevésbé támogatja az Artemis programot.
Jim Bridenstine, a NASA igazgatója üdvözölte a tervezetet, elmondása szerint az űrhivatal történetének egyik legerősebb költségvetési javaslata készült el. A tervezet alapján a NASA elsődleges feladata a Hold elérése lenne, hogy innen utóbb a Marsra is emberes küldetést indíthassanak. A büdzsé növelése mellett a kevésbé jelentős programok költségvetésének csökkentésével igyekeznek emelni az Artemisre fordítható keretet.
A tervezet támogatja a Space Launch System rakétarendszer létrehozását, a szakértők szerint ez nélkülözhetetlen lesz a hosszabb űrutazások kivitelezéséhez. Az Igazgatási és Költségvetési Hivatal emellett támogatja, hogy a NASA a jövőben is együttműködjön a magánűriparral.
A tervezet ugyanakkor meglepő módon a Marsot leszámítva nem tartalmaz egyéb bolygótudományi utalásokat – sőt, a földtudományi missziók is költségvetés-csökkentésre számíthatnak. A dokumentumok alapján a vörös bolygón a robotizált missziók továbbra is előnyt élveznek, a feladat többek közt az lesz, hogy landolásra megfelelő helyet találjanak a később érkező asztronautáknak.