Tódor, Rómeó, Richárd2025. február 07., péntek
Tudomány

Nyílt kártyákkal az ártalomcsökkentésről

2020.02.14.NG
National Geographic Magyarország

A cigarettázás hatásait több évtizede kutatják a szakemberek, és kétség nem fér hozzá, hogy a cigarettázás káros. A legjobb, ha rá sem szokunk a dohányzásra, amit pedig a dohányos kaphat legjobb tanácsként: mihamarabb szokjon le. De mit tehetnek azok, akik valamiért nem hagynak fel a dohányzással, ezzel az ártalmas szokásukkal?

Forrás: Getty Images

A nemzetközi előrejelzések szerint a világban jelenleg is több mint egymilliárdan dohányoznak, és ez a szám valószínűsíthetően 2025-re sem fog érdemben változni. Magyarországon több mint 2 millióan gyújtanak cigarettára, amivel nemcsak magukat, hanem a környezetükben élő nemdohányosokat is veszélyeztetik. Ugyanis cigarettázáskor nem csak a dohányos saját szervezetét érik a füstben keletkezett káros anyagok, hanem a környezetükben lévőkét is.

Egy szál cigaretta meggyújtását követően több mint hatezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része a füsttel bejut a szervezetünkbe. A nikotinról köztudomású, hogy komoly függőséget okoz, valamint olyan mellékhatásokkal járhat, mint például a fejfájás, szédülés, ugyanakkor ma már a témában jártas vezető tudományos szervezetek is azon az állásponton vannak, hogy elsősorban nem a nikotin, hanem az égés és a füst az, amelyek a dohányzással kapcsolatos betegségek kialakulásáért felelősek. A füstben ugyanis a kimutatott több ezer vegyi anyag közül 93-ról állapította meg az FDA, az Egyesült Államok gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló szervezete, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

A leghatékonyabb, ha rá se gyújtunk
Az ártalomcsökkentés leghatékonyabb módja, ha egyáltalán nem fogyasztunk dohány- és nikotintartalmú terméket, vagyis a legjobb, ha rá se gyújtunk. Így nemcsak a dohányosok, a környezetükben lévők sincsenek kockázatnak kitéve. Ezért az elsődleges cél a dohányzásra való rászokás megelőzése. Dohányzás esetén a legeredményesebb, ha leszokunk róla. Azonban, ha valamilyen ok miatt mégsem tesszük le a cigarettát, azáltal, hogy esetlegesen valamely füstmentes technológiát választjuk, nemcsak saját magunk, a közvetlen környezetünket is alacsonyabb kockázatnak tehetjük ki. A különböző füstmentes technológiákkal – azáltal, hogy nincs égés, csupán hevítés – kiküszöbölhetővé válhat a füstben található ártalmas anyagok egy része, a cigarettával összehasonlítva. Így az égés kiiktatásával kevesebb káros anyag juthat a dohányosok és a környezetükben lévő nem-dohányosok szervezetébe is.

A szakemberek többlépéses, összetett vizsgálati folyamatban tárják fel, hogy egy adott innováció miként hat az emberi szervezetre. Toxikológiai vizsgálatban azonosíthatják a füstben, illetve az alternatívák esetén az aeroszolban jelenlévő méreganyagokat; a geno- és citotoxicitást sejttenyészeteken tesztelhetik. Amennyiben a tesztek egyértelműen bizonyítják a toxicitás kockázatának csökkenését, következhetnek a klinikai vizsgálatok.

Ezek a klinikai vizsgálatok azért is fontosak, mert lehetőséget adnak a kutatóknak, hogy elemezzék a lehetséges fogyasztási mintákat. Így jelzést kaphatnak arról, ha a vizsgált termékkel összefüggő fogyasztási minta esetleg nagyobb méreganyag-kitettséget eredményezhet. Érvényes és megbízható biomarkerekre van szükség, hogy az egészségügyi kockázatot minél pontosabban előre lehessen jelezni, és ne kelljen 20 évet várni ahhoz, hogy az adott termék szervezetre gyakorolt hatása egyértelműen kiderüljön.

Nagyon nem mindegy, hogy a jelenleg dohányzó több mint egymilliárd emberre, és környezetükre milyen jövő vár. Éppen ezért fontos, hogy a kutatások eredményei mindenki számára elérhetőek, és ezáltal ellenőrizhetőek és véleményezhetőek legyenek. A kutatási eredmények kritikai vizsgálatának lehetősége az egész társadalom szempontjából szükséges.

Fontos azonban tudni, hogy a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát, a vérnyomást, illetve ezen technológiák hosszú távú hatása nem ismert. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig kizárólag megbízható forrásból származó anyagok használatával kerülhetők
el. A dohányzás ártalmainak kiküszöbölésének a leghatékonyabb módja, ha nem dohányzunk. Dohányzás esetén a dohányzás és a nikotin ártalmainak kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes abbahagyása biztosíthatja.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

 

Hozzászólások

2025 tavaszán kelhet útra a következő magyar űrhajós

2025 tavaszán kelhet útra a következő magyar űrhajós

Kapu Tibor különböző kísérleteket fog elvégezni a Nemzetközi Űrállomáson.

Ismét magyar fotós alkotását választotta a NASA a nap képének

Ismét magyar fotós alkotását választotta a NASA a nap képének

Négy nappal korábban szintén magyar képet jelöltek ki a nap asztrofotójának.

Robot segítségével műtöttek meg egy 14 éves magyar lányt

Robot segítségével műtöttek meg egy 14 éves magyar lányt

Első alkalommal hajtottak végre robotasszisztált műtétet egy magyarországi gyermeken.

Pontatlanok az önbevallásos étkezési adatok

Pontatlanok az önbevallásos étkezési adatok

Nem túl meglepő, de egészen pontatlannak tűnnek azok az adatok, amelyeket az emberek adnak arról, hogy mit ettek egy meghatározott időszakban.

Hemzsegtek a ragadozók 130 millió éve

Hemzsegtek a ragadozók 130 millió éve

A kréta időszak elején élt csúcsragadozók megették volna reggelire a mai kardszárnyú delfineket.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket