Julianna, Lilla, Filippa2025. február 16., vasárnap
Tudomány

Miért halványodott el a Betelgeuse?

National Geographic Magyarország

Az Orion csillagkép fényes vörös óriáscsillaga az elmúlt hónapokban a szokásosnál halványabbnak mutatkozott. Vajon számíthatunk-e arra, hogy szupernóva lesz a közeljövőben?

Összehasonlító kép a Betelgeuse látható fényben 2019 januárban, majd 2019 decemberében készült felvételei közt.
Forrás: ESO/M. Montargès et al.

Az ESO (Európai Déli Obszervatórium) VLT, vagyis Nagyon Nagy Távcső nevű műszerével végeztek megfigyeléseket az Orion csillagkép „vállán” elhelyezkedő, kb. 700 fényév távolságban lévő vörös szuperóriás csillagon. A csillagról köztudott, hogy valamikor várható a felrobbanása és szupernóvaként fejezi majd be az életét. Bár a csillag jól ismert változócsillag, vagyis többé-kevésbé rendszeresen változtatja a fényességét, 2019 végére a szokásosnál is feltűnőbben, szabad szemmel jól láthatóan elhalványodott. Mivel a téli égbolt jól ismert és kedvelt csillagképéről van szó, ezt igen sokan észlelték világszerte, s elkezdődtek a találgatások, hogy „talán majd most láthatunk egy látványos, közeli szupernóvát”. A becslések szerint, ha szupernóvává válna a Betelgeuse, kis ideig a telihold fényességével vetekedne a ragyogása, a nagy távolsága miatt azonban bolygónk élővilágára nem jelentene veszélyt.

Teljes égbolt webkamera felvétel a VLT-től, a fotón a középső építmény felett látszik az Orion is, de „fejen állva”, mivel a déli féltekén van az obszervatórium.
Forrás: eso

A szakemberek azonban nem álmodoznak, hanem mérnek, vizsgálnak, megfigyelnek, majd ezek alapján igyekeznek következtetéseket levonni, s ezért is került sor az új, összehasonlító megfigyelésekre. A Betelgeuse aktív csillag, egyrészt szívverés-szerűen pulzál, másrészt a felszínén konvektív cellák is mozognak, növekednek és süllyednek el folyamatosan, s emiatt is változik a csillag fényessége.

A szuperóriást a Miguel Montargès belga csillagász vezetésével dolgozó csoport vizsgálta, és igyekeztek közelebb kerülni a halványodás okához. Az ESO obszervatóriuma jelenleg egyike azon kevésnek, amellyel egy távoli csillag felszínére is rápillanthatunk, mind a látható, mind az infravörös tartományban. Ennek köszönhetően a csillag felszínéről és a közvetlen környezetéről is képet alkothatnak a kutatók. „Ez az egyetlen módja annak, hogy kitaláljuk, mi is történik a csillaggal” – mondta Montargès.

Az elhalványult Betelgeuse 2019. decemberében készült felvételen.
Forrás: ESO/M. Montargès et al.

A SPHERE (Spectro-Polarimetric High-contrast Exoplanet REsearch – vagyis Spektro-Polarimetriai Nagy-Kontrasztú Exobolygó Kutatás) nevű speciális műszer segítségével pillantottak rá a halványodó óriáscsillagra, ahogy közel egy évvel korábban, 2019 januárjában, még az elhalványodást megelőzően is tették. Ennek a két megfigyelésnek köszönhetően olyan, összehasonlításra alkalmas felvételpár született, amely a kutatókat is meglepte. A látható tartományban készült felvételpáron nemcsak halványodást, hanem a csillag látszólagos alakjának változását is megfigyelték. „Két elképzelésünk van a változásokra jelenleg” – magyarázta Montargès – „Az egyik szerint a csillag különlegesen erős aktivitásától lehűlő felszíne okozhatja a fényességcsökkenést, a másik szerint a csillagból a Föld irányába kibocsátott por lehet felelős a halványodásért. Természetesen, mivel korlátozottak a tapasztalataink a vörös szuperóriásokról, így még érhetnek minket meglepetések.”

Infravörös felvétel a Betelgeuse körüli porról. A csillagot és közvetlen környezetét a por jobb láthatósága érdekében kitakarták a fekete koronggal, amelynek a közepében látszó pont magát a csillagot jelzi.
Forrás: ESO/P. Kervella/M. Montargès et al., Acknowledgement: Eric Pantin

Az infravörös tartományban a VISIR nevű műszerrel készült felvétel a Betelgeuse környezetéről, ezt  Pierre Kervella francia csillagász vezette csapat vizsgálja meg. „A felvétel hasonló hullámhosszon született, mint amit a közönséges infravörös kamerák is érzékelnek” – magyarázta Kervella. A csillag körüli port infravörös sugárzása teszi láthatóvá.
„Mindannyian csillagporból vagyunk, ez a mondás népszerű a csillagászat iránt érdeklődők körében, azonban nem tudjuk, pontosan honnan is ered e csillagpor” – magyarázta Emily Cannon doktorandusz, aki a SPHERE műszer által megörökített szuperóriás-csillagok vizsgálatával foglalkozik. „Ezek a vörös szuperóriás csillagok, amilyen a Betelgeuse is, az élettartamuk során nagy mennyiségű anyagtól szabadulnak meg, még azelőtt, hogy szupernóvává válnának. A modern technológia tette lehetővé azt, hogy megvizsgálhassuk a több száz fényév távolságú csillagokat, s példátlan részletességű felvételeket készítsünk róluk. Ez ad lehetőséget arra, hogy kiderítsük, minek köszönhető az, hogy ennyi port veszítenek el.”

A szakemberek szerint a Betelgeuse valószínűleg nem most válik szupernóvává, ám a csillag folyamatainak megértéséhez a mostani megfigyelési kampány is nagyban hozzájárul.

Hozzászólások

Magyar kutatók találtak módszert a világjárványok vizsgálatára

Magyar kutatók találtak módszert a világjárványok vizsgálatára

A szakértők olyan módszert dolgoztak ki, amely egyszerre több egyéni tulajdonság tükrében vizsgálja a pandémiák hatását.

Volt, amikor Európában is éltek hópárducok

Volt, amikor Európában is éltek hópárducok

A hópárducok ma Közép-Ázsia hegyeiben honosak, ám a jégkorszakban még az Ibériai-félsziget és a mai Franciaország területén is éltek.

Magyar kutatók fedeztek fel új anyagállapotot

Magyar kutatók fedeztek fel új anyagállapotot

A különleges anyagállapot vizsgálata hozzájárulhat a precíziós technológia fejlődéséhez.

Afrikát elhagyva új vércsoportjaink alakultak ki

Afrikát elhagyva új vércsoportjaink alakultak ki

A 120 ezer évre visszamenő elemzés szerint a ma meglévő vércsoportokhoz még a neandervölgyiek is hozzájárultak.

Úgy tűnik, a hangyáktól a közlekedés terén is tanulhatunk

Úgy tűnik, a hangyáktól a közlekedés terén is tanulhatunk

A hangyák mozgása segítheti az önvezető járművek rendszerének optimális közlekedését megszervezni.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket