Elképesztő gyorsasággal keringő bolygót találtak

A Warwicki Egyetem csapata által azonosított exobolygó 18 óra alatt kerüli meg csillagát, ez rekordnak számít.

A Jupiterre emlékeztető exobolygón egy esztendő csupán 18 óráig, vagyis kevesebb, mint egy földi napig tart – számol be az egyetem oldala. A szakértők szerint a felfedezés segíthet jobban megérteni, hogy miként semmisülhetnek meg a hasonló, szűk pályán mozgó égitestek.
A NGTS-10b 1000 fényévre fekszik, és a chilei Next-Generation Transit Survey segítségével találták meg. A kutatók 100 ezer csillagot tanulmányoztak, az egyiknél pedig gyakori fényingadozást tapasztaltak, ami a csillag előtt elhaladó exobolygó jele volt.
James McCormac, a csapat vezetője szerint az égitest egy Nap-szerű csillagnál található. A szakértő hozzátette, bár a hasonló bolygókat méretük és gyakori elhaladásuk miatt elvileg könnyű észlelni, rendkívül ritkák: egyelőre hét Jupiter-szerű égitestet ismernek, amely 24 óránál rövidebb idő alatt kerüli meg csillagát.
A kutatók szerint a bolygó kötött tengelyforgású lehet, tehát mindig egyazon oldalát mutathatja csillaga felé. Feltételezhető, hogy a csillag ereje idővel szét fogja tépni a NGTS-10b-t. A csapat azt tervezi, hogy tovább vizsgálja a bolygót, hátha sikerül megsemmisülését is megfigyelni.