Mennyit ér a kilátás a Bükk-fennsíkról?
Lövei Gáborral, Dániában élő kutatóval, kilátásokról, műhernyókról és az ökológiai rendszerek szolgáltatásairól beszélgettünk.
Hogyan alakult a karrierje?
Magyarországon tanultam: a Szegedi Egyetemen szereztem diplomát. Utána Pestre kerültem, a Növényvédelmi Kutatóintézetbe. A rendszerváltás idején, tehát ‘89-ben mentünk ki Új-Zélandra egy kétéves tartózkodásra. Akkor nem is gondoltuk, hogy 30 év lesz belőle. Onnantól jó néhány évig Új-Zélandon dolgoztam, majd családi okok miatt visszajöttünk Európába. Ennek nyomán 1998 óta Dániában dolgozom, gyakorlatilag ugyanazon a helyen, csak az intézet címe, a bejáratnál a tábla változott, de az épület maga nem. És óriási szerencse szakmailag, hogy Magyarországon, Új-Zélandon és Dániában is agroökológiával foglalkozhattam. Voltak más témák is, de ez a fonal végighúzódik a karrieremen. Jelenleg tehát a dániai Aarhusi Egyetem Agroökológia Intézetének vagyok a munkatársa, emellett a Dél-Kínában lévő Fucsien Mezőgazdasági és Erdészeti Egyetem számára is dolgozom.
Dániában lakik vagy Kínában?
Dániában töltöm a legtöbb időt.
A fenti rövid múltidézésből kitűnik, hogy több országból is van összehasonlítási alapja a mezőgazdasággal kapcsolatban.
Van valamennyi kutatási tapasztalatom – hiszen az eddig említetteken túl dolgoztam Afrikában és Dél-Amerikában is egy keveset.
Aarhus a második legnagyobb város Dániában. Mi nem ott lakunk, hanem az Aarhusi Egyetemnek egyik másik kampuszán. Ez közelebb van Koppenhágához, Sjælland szigetén. De Aarhus egy nagyon kedves város, az egyetem viszonylag fiatal, elsősorban természettudományokban, biológiában erős. Onnan származik az első dán „biológiai” Nobel-díj is: Jens Skou aarhusi kutató volt, aki ezt megkapta. Ő derítette ki annak idején, hogy miként jutnak át az ionok a sejtmembránon.
A fogalmat az 1970-es években kezdték népszerűsíteni. Az észak-amerikai ökológusok megunták azt, hogy a saját kutatási támogatásaik alulfinanszírozottak, különösen a molekuláris biológiához, vagy orvosi kutatásokhoz képest. Ezen úgy segítettek, hogy felhívják a döntéshozók és a nagyközönség figyelmét: az úgynevezett normális ökológiai funkcióknak az eredménye a mi számunkra nagyon sokszor hasznos. És hogy ezeket a háttérfolyamatokat részben azért, mert nagyon nagy léptékűek, részben azért, mert nincsenek a figyelem központjában, gyakorlatilag ignorálják. Tehát például a halászat, vagy az erdészet java része az a természet úgynevezett normális működésén alapszik, mi csak a hasznot fölözzük le, a faanyagot, vagy pedig a halakat. Ha elég ideig várunk, nem is kell csinálunk semmit, akkor ez újból ott lesz, és újból lehet fát vágni, vagy halászni. Az ökológusok rávilágítottak, hogy nagyon fontos ezeknek az ökológiai folyamatoknak az érintetlensége. Az ebből származó hasznok azok, amiket az ökoszisztémák szolgáltatásokként nyújtanak nekünk. Ez van a koncepció mögött.
Szintén amerikai, nagyon híres próbálkozás volt 1997-ben, amikor Robert Costanza és munkatársai megpróbálták megbecsülni az akkor ismert szolgáltatásoknak a pénzben kifejezhető értékét. Az eredmény egy nagyon híres tudományos cikk lett, amely a Nature című tudományos lapban jelent meg. Többen idézik, mint a DNS szerkezetét közlő cikket. A kutatás eredménye szerint az ökoszisztéma szolgáltatások éves értéke nagyjából a világ éves GDP értékének a duplája. Erre nagyon sokan felfigyeltek akkoriban. Nagyon intenzív kutatás kezdődött. Így hangzottak a kérdések: hogyan lehet ezeket a szolgáltatásokat pontosabban mérni? Lehet-e ezt pénzzé konvertálni? A háttérfolyamatok intenzitását sokféleképpen lehet mérni, de hagyományos ökológiai módszereink a szerkezetfelmérésre irányulnak – a szerkezet változásaiból próbálnak következtetni a működésre.
Igen. A kutatók felmérik, hogy milyen élőlények élnek milyen sűrűségben egy bizonyos területen. Ezekre nagyon régen használt, kifinomult módszereink vannak. Ebből próbálnak következtetni arra, hogy ez az ökoszisztéma milyen hasznokat produkál számunkra. E mögött azért van egy feltételezés, egy hipotézis. Ha teszem azt a hasznos rovarok tevékenységét nézzük, a katicabogár egy hasznos rovar, a levéltetvek pedig egy káros csoportot képeznek. A katicabogarak megeszik a levéltetveket, ebből következően kevesebb kár éri a termesztett növényeket. Ez tehát nekünk haszon. Ezt hagyományosan azzal mérjük, hogy hány katicabogarat találunk. Ha kétszer annyi katicabogár van, akkor viszont nem lehet automatikusan feltételezni, hogy azok majd kétszer annyi levéltetvet esznek meg. Ugyanis esznek mást is, esetleg verseny van köztük, és vannak olyan fajok, amelyek egymást is eszik. Tehát nem olyan egyszerű ez a szerkezet – funkció megfeleltetés. Ezért az újabb kutatásaink arra irányulnak, hogy hogyan lehet közvetlenül a funkciót mérni. Itt jön be egy nagyon érdekes, és majdnem gyerekjátékszerű módszer, amikor a ragadozást nézzük. Az ízeltlábú ragadozók tevékenységét nagyon nehéz mérni, mert nagyon sokan kicsik, rejtett életmódot folytatnak, nagyon gyakran éjszaka aktívak, és a zsákmány is kicsi, tehát pillanatok alatt elfogyasztják. És nem lehet felismerni, hogy mi történt. Egy amerikai kutatótól láttam először, hogy egy speciális, nem száradó gyurmából apró mesterséges hernyókat csinált, majd egy megfelelő felületre ragasztotta. Ha egy ragadozó ezt ehető prédának nézi, akkor megpróbálja megtámadni. Viszont nem ehető, és nem tudja elvinni. Tehát csak a „támadas” nyoma marad ott.
Amikor először felvetettem ezt a kollégáknak, akkor mindenki azt mondta, hogy ez teljesen reménytelen dolog. Ezeknek a ragadozóknak végül is a léte függ attól, hogy ne keverjenek össze egy gyurmát egy hernyóval, ezért ez a módszer nem fog működni. És mégis működik. Ez egy nagyon érdekes dolog. Arról van szó, hogy a ragadozó valamiért úgy dönt: megpróbálja megenni ezt a bizonyos jószágot. Valószínűleg van képessége arra, hogy fölismerje: ez olyasmi, amivel nem találkozott még, de megpróbálkozik vele.
Összefoglalva, a funkció és nem a szerkezet mérése az egyik kutatási irányunk. Ezt aztán megpróbáljuk kiterjeszteni más ökoszisztéma funkciókra is, megporzásra, hulladék-lebontásra, tápanyag-körforgalomra és hasonló ökológiai funkciókra.
Azt mondjuk, hogy az ökoszisztéma szolgáltatásai számunkra értéket jelentenek, tehát ennek a területnek az etikához is köze van. Ezzel a vonatkozással is foglalkozik?
Igen, igen. Ugyanaz a kutatócsoport, amelyik a ‘97-es, már említett cikket közölte, 2014-ben újból összegezte, hogy az elmúlt 20 évben milyen változások történtek. Sajnos nagyon-nagyon nagy mértékben csökkent az ökoszisztéma szolgáltatások értéke, tehát nagyon sok mindent elveszítettünk. Érdekes viszont, hogy a cikkben már külön fejezetet szentelnek annak a védekezésnek, hogy ők nem azért fejezik ki ezeket pénzben, mert az a véleményük, hogy minden pénzben kifejezhető.
Tud mondani egy konkrét példát, hogy mit nem lehet pénzben kifejezni?
A tiszta levegőt, az ivóvizet úgy, ahogy lehet. Ugyanakkor a természettel való kapcsolatunk hozzátartozik a lelki egészségünkhöz – ezt nevezik biofíliának. De nagyon nehéz lefordítani, hogy mennyi haszna származik egy embernek abból, hogy ha elmegy az Északi-Középhegységbe egy szép őszi napon, kiül a Tar-kőre és nézi a tájat. Nagyon furcsa lenne azt mondani, hogy no, akkor számoljuk ki, hogy mi a valószínűsége, hogy ez az ember a következő két hétben nem lesz beteg, influenzás, nem kell neki se az orvoshoz elmennie, se gyógyszert venni stb. Ilyen módon értékelve a kirándulásnak az a haszna, hogy a kiránduló nem költ pénzt orvosságra. Ez azért érezhetően egy meglehetősen torz világkép, illetve értékválasztás. És nagyon sok hasonló szituáció van, amibe beleszalad az ökológus.
Mi történik egy invazív fajjal? Ugye egy invazív faj csökkenti a biodiverzitást, ezt kárnak lehet mondani. De lehet, hogy egy olyan funkciót hoz be az ökológiai rendszerbe, ami korábban nem volt ott. Valószínűnek tartom, hogy a jövőben az ökológusoknak az etika területén is jártasságot kell szerezniük, mert ezek a kérdések elkerülhetetlenek. Azzal, hogy az emberiség tevékenysége most már globálisan, a Föld léptékében befolyásolja az élővilágot, ezek az értékválasztások, ezek az etikai kérdések valószínűleg megkerülhetetlenné válnak.
Az interjút készítette: Bajomi Bálint – bajomi.eu
Atomrobbanással lehetne eltéríteni egy kisbolygót
Soha korábban nem végeztek olyan kísérletet, amelyben egy kisbolygót nukleáris erővel próbáltak volna kitéríteni a Föld felé tartó útján.
Zivatarok gamma-sugarait vizsgálta a NASA
A gamma-sugarak forrásait általában a világűrben keressük, holott a Földön is előfordulnak.
Az aranyhörcsög rejtheti a hibernáció titkát
A sokak számára cuki házikedvenc szíriai aranyhörcsög ezúttal nem puszta cukiságával, hanem számos orvosi-élettani probléma megoldásával segíthet minket.
Több ezer éves települést találtak Horvátországban
A maradványok különböző történelmi korszakokból származnak.
Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?
Képzeljünk el egy olyan jövőt, ahol a kreatív szakemberek munkáját a mesterséges intelligencia támogatja és inspirálja. Ez a jövőkép mára valósággá vált, és a hatása máris érezhető.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
