Kedvezőek lehetnek a körülmények a hatalmas exobolygón

Egy új vizsgálat alapján a 2015-ben azonosított égitest felszínén folyékony víz lehet.

A Cambridge-i Egyetem csapata a K2-18b jelű exobolygó tömeg-, sugár- és légköri adatait elemezte – számol be a Phys.org. Az objektumot 2015-ben fedezték fel, azóta pedig több értékes információt is begyűjtöttek róla.
A Földtől 124 fényévre található égitest átmérője 2,6-szor, tömege pedig 8,6-szor nagyobb a bolygónkénál. A korábbi vizsgálatok alapján hidrogénben gazdag légkörében vízpára is van. Az exobolygó csillaga lakható zónájában kering, az azt jelenti, hogy felszínén elvileg fennmaradhat a folyékony víz.
A légkör kiterjedéséről és a felszín tulajdonságairól azonban eddig semmit sem tudtak. Nikku Madhusudhan, a csapat tagja szerint vízpárát már más exobolygók atmoszférájában is azonosítottak, ez azonban még nem bizonyítja a folyékony víz jelenlétét.
Méretei alapján korábban felvetették, hogy a K2-18b inkább egy kisebb Neptunusz, semmint egy nagyobb Föld lehet. Az ilyen égitesteket hidrogénben bővelkedő légkörréteg veszi körül, a túl nagy nyomás viszont ellehetetlenítheti az élet kialakulását.
Madhusudhanék szerint a helyi hidrogénréteg nem feltétlenül vastag, így kedvezőek lehetnek a felszíni körülmények az élet számára. A szakértők a bolygó vizsgálatakor az eddig begyűjtött adatok mellett modelleket és statisztikai módszereket is segítségül hívtak. A csapat szerint az is elképzelhető, hogy az égitesten egy óriási óceán található, a felszínen a nyomás és a hőmérséklet pedig nagyjából megegyezik a földi óceánokéval.