Gusztáv, Marcell2021. január 16., szombat
Tudomány

Tesztelés alatt az első koronavírus elleni vakcina

2020.03.17.MTI
National Geographic Magyarország

Az amerikai Seattle városában megkezdték az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett első vakcina tesztelését.

Forrás: Getty Images

Az amerikai Egészségügyi Intézetek Központja (NIH) közleményben adta hírül, 45 önkéntes jelentkezőn kezdték meg a klinikai teszteket. Valamennyien 18 és 55 év közötti felnőttek, akik jó egészségnek örvendenek. A kísérletek körülbelül hat hétig tartanak.
Az első páciens 2020. március 16-án délelőtt kapta meg az oltást.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) – német sajtóforrásokra hivatkozva – még március 15-én arról számolt be, hogy amerikai-német rivalizálás tapasztalható a Covid-19 vírus elleni oltások kifejlesztésében. Az NPR a német Die Welt című lapra hivatkozva arról adott hírt, hogy Donald Trump amerikai elnök állítólag komoly anyagi támogatásokkal kecsegtetve próbált meg Amerikába hívni olyan német tudósokat, akik az új típusú koronavírus elleni vakcina kifejlesztésén dolgoznak. Az értesülések szerint a „csábítás” a tíz évvel ezelőtt alapított, tübingeni CureVac nevű biotechnológiai cég munkatársait érintette volna. A német vállalatnak Frankfurtban és a massachusettsi Bostonban is van irodája. A CureVac laboratóriuma egyébként rákbetegség és különböző, ritka betegségek elleni terápiák kifejlesztésével foglalkozik.
A CureVac elnök-vezérigazgatóját, Daniel Menichellát március elején Donald Trump amerikai elnök meg is hívta a Fehér Házba, hogy megvitassa vele „a koronavírus elleni vakcina gyors kifejlesztésének lehetőségeit”. Egy héttel ezt követően a CureVac indoklás nélkül bejelentette Menichella távozását a cégtől.

A novoszibirszki székhelyű állami virológiai és biotechnológiai Vektor Intézetben orosz tudósok több vakcina-prototípussal végeznek állatkísérletet. Ilnaz Imatgyinov, az intézet vezetője elmondta, a Vektor júniusban fog bemutatni egy vagy két olyan készítményt, amely a tesztelés során a legjobb eredményeket mutatta.

Hozzászólások

Elzártsága okozhatta a jégkori óriásfarkas vesztét

Elzártsága okozhatta a jégkori óriásfarkas vesztét

Észak-Amerika jellegzetes jégkori ragadozója, az óriásfarkas, régóta foglalkoztatja a kutatókat.

Ennek a bolygónak három csillaga is van

Ennek a bolygónak három csillaga is van

Nem sokkal azután, hogy a Kepler űrtávcső 2009-ben megkezdte munkáját, azonosított egy nagyjából fél Szaturnusz-méretű bolygójelöltet.

Mobiltelefon-függőek az ausztrálok

Mobiltelefon-függőek az ausztrálok

Egy friss kutatás szerint ez a függőség az élet számos terültetére is negatív hatással lehet.

Háromezer nap a vörös bolygón

Háromezer nap a vörös bolygón

A Curiosity marsjáró jelenleg a Mount Sharp nevű hegyre kapaszkodik fel

Az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja

Az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja

A Debreceni Egyetem (DE) kutatói szerint az A2-es tej az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja, mivel sajátos fehérjeszerkezete miatt kevésbé okoz emésztési panaszokat, mint a forgalomban lévő tejek.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket