Olga, Liliána, Natália, Pantaleon2021. július 27., kedd
Tudomány

A természetfilmek felkeltik az érdeklődést a bemutatott fajok iránt

2020.03.23.MTI
National Geographic Magyarország

A természetfilmek, úgy mint a Sir David Attenborough nevéhez kötődő Bolygónk, a Föld 2. című televíziós minisorozat hatására az emberek érdeklődőbbek lesznek a bemutatott fajok iránt.

Sir David Attenborough
Forrás: Shannon Finney/Getty Images

Egy új tanulmány szerint ennek a fokozott érdeklődésnek a kiváltásához nincs szükség nyílt természetvédelmi üzenetre, csupán az érintett fajok „bőséges szerepeltetésére”.
Az írországi University College Cork kutatói a Twitter és a Wikipédia felhasználói adataira alapozták eredményeiket, amelyeket a Conservation Letters című folyóiratban publikáltak.

Dario Fernandez-Bellon és Adam Kane azután döntött a tanulmány elkészítése mellett, hogy Attenborough sorozatát számos kritika érte amiatt, hogy nem hordozott egy jóval nyíltabb üzenetet a természetvédelemre vonatkozóan.
A kutatók szerint a Bolygónk, a Föld 2. forgatókönyvének valóban csupán nagyon kis részét szentelték a természetvédelemnek, ez azonban nem befolyásolta a szériához kapcsolódó Twitter- és Wikipédia-aktivitást.
„Megállapítottuk, hogy az emberek reakcióját, egy-egy faj iránti érdeklődését elsősorban az befolyásolta, hogy az adott állat mennyit szerepelt a képernyőn, függetlenül attól, hogy emlős, madár vagy éppen hüllő volt-e” – mondta Fernandez-Bellon. Más szóval, egy állatnak nem kell az úgynevezett „karizmatikus fajok” közé tartoznia ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet.
„Ez meglehetősen érdekes eredmény, mivel rávilágít a producerek azon gyakori dilemmájára, hogy megtalálják az egyensúlyt aközött, hogy egy műsor szórakoztató legyen és egyszersmind tudatosságra nevelje az embereket anélkül, hogy átcsapna prédikálásba” – jegyezte meg a szakember.
Hozzátette: „ha egy producer rá akarja irányítani a figyelmet egy veszélyeztetett fajra, akkor nem kell elkezdeni magyarázni, hogy az az állat mennyire veszélyeztetett, hanem csupán azzal, hogy több időt szentelnek neki a képernyőn, az emberek nagy valószínűséggel maguk fognak felmenni a Wikipédiára, hogy utánanézzenek.”
A szakemberek arra is kíváncsiak voltak, hogy a sorozat hatására vajon az emberek például adakoztak-e vadvédelmi szervezeteknek. Nem találtak azonban olyan kiugrásokat a szervezetekhez beérkező felajánlások tekintetében, mint amit a Twitter-, és Wikipédia-aktivitásokban észleltek.

Hozzászólások

Meghatározták a Mars kéregvastagságát

Meghatározták a Mars kéregvastagságát

Idén annyi új dolog történt már a Mars körül, hogy szinte el is felejtettük, hogy az InSight szonda is ott dolgozik.

Kávéból is megárthat a sok

Kávéból is megárthat a sok

A túlzott kávéfogyasztást az agytérfogat csökkenésével és az időskori elbutulás (demencia) kockázatának növekedésével hozta összefüggésbe a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány.

Megtalálták a tenger alatti Mordort

Megtalálták a tenger alatti Mordort

A szakértők szerint az egyik vulkán Sauron szemére hasonlít.

Hogyan keressünk meteoritokat a Marson?

Hogyan keressünk meteoritokat a Marson?

A Londoni Természettudományi Múzeum szakemberei már arra készülnek, hogy a marsi roverek jövőbeli csapata meteoritokat keres majd a vörös bolygó felszínén.

Döntöttek az Europa Clipper indításáról

Döntöttek az Europa Clipper indításáról

A NASA űrszondája 2024 októberében kelhet majd útra a Jupiter holdjához.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket