Óriási kajmánok vadászhattak a hatalmas ősteknősökre
Hozzávetőlegesen 5–10 millió évvel ezelőtt, a miocén idején mocsaras vidék terült el Dél-Amerika északi részén – többek között kígyók, nagyra nőtt rágcsálók és különböző krokodilfélék népesítették be az ingoványos terepet.
E mára letűnt fauna tagja volt a kihalt óriásteknős, a Stupendemys geographicus is, melyet töredékes maradványai alapján írtak le még 1976-ban.
Az Urumaco térségében, továbbá a La Tatacoa sivatag területén végzett ásatásoknak köszönhetően azonban a tudósok immár pontosabb képet tudnak alkotni a gigantikus őshüllőről. Az utóbbi hat évben felfedezett kövületeket a Zürichi Egyetem munkatársai tanulmányozták tüzetesebben brazil, kolumbiai, valamint venezuelai kollégáik társaságában, közös munkájuk eredményeit pedig a Science Advances publikálta.
A Stupendemys életének jelentős részét a vízben tölthette, csőrszerű állkapcsaival minden bizonnyal a csigák, illetve a kagylók kemény héját roppanthatta szét. Ámulatba ejtő méreteivel valószínűleg a nyakfordító teknősök (a Pleurodira alrend tagjai) valaha élt leghatalmasabb képviselőjének számít: csak a páncéljának hossza három méter, tömege kicsivel több lehetett egy tonnánál. Meglepő módon jókora termete sem jelentett biztos védelmet a ragadozókkal szemben – néhány csonton harapásnyomokra bukkantak, amik a Purussaurus nemzetségbe tartozó, tízméteres kajmánok támadásairól tanúskodhatnak.
Fosszíliáit alaposabban szemügyre véve a paleontológusok az állat nyaka mellett elhelyezkedő, az oltalmat nyújtó teknő felső részéből kinyúló szarvszerű képletekre lettek figyelmesek. A szakértők úgy gondolják, hogy ez a nemek közötti különbségek egyikére szolgálhat közvetlen bizonyítékként: mint elmondták, a hímek feltehetően ezek segítségével vívhatták meg harcaikat a nőstények kegyeiért.
A kibővült leletanyag birtokában az őslény rokoni kapcsolatai ugyancsak tisztázásra kerülhettek. A vizsgálatok szerint a Stupendemyshez a nála körülbelül százszor kisebb, jelenleg a sebezhető fajok kategóriájába sorolt Duméril-folyamteknős (Peltocephalus dumerilianus) áll legközelebb.
Írta: Fejes Valentin
Monszunra várva pusztultak el az ősi kétéltűek
A mintegy 232 millió éve élt, szalamandrához hasonló állatok földbe vájt üregeikben várták az esős időszakot, amikor a végzetük elérkezett.
Átadták a Junior Prima Díjakat
Tíz fiatal tudósnak ítélték oda 2024-ben az elismerést.
Láthatunk még valaha gyapjas mamutokat?
Egyre több helyen találkozhatunk olyan hírekkel, melyek kihalt fajok feltámasztásával kapcsolatos kérdéseket feszegetnek. Ez alkalommal nyerjünk egy kis bepillantást ebbe az érdekes, ám kihívásokkal teli témába.
Trópusi táj emlékét láthatjuk Magyarországon
Képzeljünk el egy trópusi esőerdőben zubogó patakot, ahogy bevájja magát a mészkőbe, körben, a különleges sziklaalakzatokon páfrányok, mohapárnák és vízpára. A víz formálta köveket ma is láthatjuk, méghozzá Magyarországon.
145 millió éves nyomokat őriz ez a tengerpart
A portugáliai Salema partjánál dinoszauruszok lábnyomait őrzik a sziklák.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
