Mitől is függ a rozmaring levél íze és hatása?

A kertészek és a fűszernövények szakértői régóta tudják, az egészséges, zöld levelektől várható a legjobb hatás. A rozmaring esetében ezt most be is bizonyították.

Ha kertben, vagy erkélyen nevelt fűszernövényeinkről szeretnénk leveleket tépni, minden bizonnyal önkéntelenül a harsogó zöld leveleket választjuk a sápadtabb színűek helyett. Mennyiségi okokból pedig valószínűleg az idősebb, nagyobb leveleket használjuk, és nem a kisebbeket. Hogy a tapasztalat mögött milyen biokémiai tények rejlenek, az ELTE Természettudományi Kar és a Semmelweis Egyetem kutatói korszerű módszerekkel számszerűen is bebizonyították.
Jóllehet kézenfekvőnek tűnik, mindeddig nem vizsgálták, miként befolyásolja az illóolajok összetételét és a levelek fejlődését a levelek kora illetve a megfelelő fény hiánya. Utóbbit könnyen előidézhetjük azzal, ha télre a növényeket sötét, árnyékos helyre (verandára, pincébe vagy lépcsőházba) visszük, vagy ha nyáron is fényszegény vagy árnyékos helyre ültetjük.
Solymosi Katalin az ELTE TTK Biológiai Intézet Növényszervezettani Tanszékének adjunktusa és Böszörményi Andrea a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének adjunktusa által vezetett kutatócsoport összehasonlította a két hétig természetes fényen, illetve teljes sötétben tartott rozmaring levelek illóolaj-összetételét. Kora tavasszal, illetve a nyári szárazabb és melegebb időszak végén a sötétbe helyezett növényeken halványabb új hajtások jelentek meg. Ezeknek gázkromatográfiás vizsgálata kimutatta, hogy a sötétben fejlődött fiatalabb levelek illóolajának a fő komponensei a bornil-acetát és a β-kariofillén voltak. Ezzel szemben a kifejlett és erős fényben nőtt zöld levelekben domináló, a rozmaring antireumatikus hatásáért és jellegzetes illatprofiljáért felelős α-pinén, cineol és kámfor alacsonyabb arányban képződtek ezekben a levelekben. Nem mindegy tehát, hogy a növény milyen körülmények között nőtt és milyen fejlődési állapotú részét használjuk fűszerezésre vagy ízesítésre. Néhány összetevő esetében a fényen, illetve sötétben nőtt fiatal levelek illóolajának összetételében is minimális, de szignifikáns eltérést tapasztaltak.