Több mint 12 ezer ember jelentkezett asztronautának

Több mint 12 ezer nő és férfi jelentkezett asztronautának az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) által kiírt pályázatra, 2020 márciusában.

Ez is bizonyítja, hogy az amerikaiak nagyon lelkesek az újabb emberes Hold-missziók miatt – olvasható a NASA weboldalán.
A pályázók komoly szűrésen fognak átesni, és csak a legképzettebbeket hívják meg a houstoni Johnson Űrközpontba, ahol interjún és orvosi teszteken vesznek majd részt. Az új asztronauta-jelölteket 2021 nyarán mutathatják be.
Jim Bridenstine, a NASA igazgatója szerint az Artemis-programmal új korszak kezdődik az űrhivatal életében. A projekt űrhajósai hozzá fognak járulni a Hold, majd a Mars feltérképezéséhez. Az ideinél csak egyszer, 2016-ban jelentkeztek többen a NASA képzésére, akkor 18 300 pályázat érkezett. A kiválasztottak azóta már el is végezték a kiképzést. A mostani felvételhez természettudományi, matematikai vagy műszaki diplomára van szükség. Idén a jelentkezési időszakot két hónapról egy hónapra csökkentették.
1960 óta a NASA 350 embert választott ki a képzésre. Jelenleg 48 űrhajós tartozik a szervezet kötelékéhez.