A korhadéklakó mohák kedvelt élőhelye

Irina Goia és Dan Gafta azt vizsgálta, hogy az ott honos, elsősorban korhadéklakó mohák milyen holtfákat kedvelnek jobban valamint, hogy a mikrokörnyezet kémhatása és nedvessége, a tengerszint feletti magasság, a holtfa lebomlottságának foka hogyan befolyásolja a mohák előfordulását. Tanulmányuk a Plant Biosystems című tudományos lapban jelent meg.

Erdei környezetben a holtfák élőhelyet biztosítanak bizonyos moháknak, gombáknak, zuzmóknak, illetve edényes növényeknek. A különböző korhadéklakó (epixyl) mohák pedig fontos szerepet játszanak a holtfák lebontásában, az elhalt fa szerkezetének fellazításában, illetve humusszá alakításában. A korhadéklakók általában a bomlás középső, illetve kései fázisa közötti időszakban telepszenek meg a holtfákon.
A bomlás korai szakaszában inkább a kéreglakó (epifiton) fajok jelenléte a jellemző, míg utolsó szakaszában a földfelszínen élő fajoké. A holtfához kötődő, szaproxil fajokra nézve komoly fenyegetést jelent a túlzottan intenzív erdőgondozás, illetve erdőgazdálkodás. Az erdőgondnokok vagy a közbirtokosok gyakran elszállítják a holtfákat tüzelőanyagnak, vagy azért, hogy ne zuhanhassanak rá az egészséges fákra. Ez a gyakorlat mára számos korhadéklakó moha helyi kihalásához vezetett, ami az erdei talajok minőségét is rontja.

A BBTE kutatói egy 580 négyzetkilométeres vízgyűjtőterületen végezték a vizsgálatokat, ahová a múlt rendszerben nagy mennyiségű lucfenyőt telepítettek be. Az erdőgondozás a területen jelenleg mérsékelt intenzitású, a kiszáradt fák egy részét tüzelőanyagként használják a környező falvak lakói, de így is aránylag sok holtfa marad az erdőben. A vizsgálat során 130 holtfáról vettek mintát, összesen 153, főleg korhadéklakó mohafajt azonosítottak, lombos- és májmohákat, ezek közül hét valamilyen mértékű védettséget élvez Romániában, három pedig Európában is.

Korábbi kutatások amellett érveltek, hogy a mohák jobban kedvelik a tűlevelűeket, mint a lombhullató fajokat. Az új kutatás azonban más eredményekre jutott: egyetlen olyan mohát sem találtak, amely kimondottan lucfenyőre specializálódott volna, ezzel szemben viszont három olyan mohafaj is akadt, amely valamivel jobban kedvelte a bükköt, mint a fenyőt, s ezekről kiderült, hogy élő fákról származó kéreglakók lehetnek. A mohák általában nagyobb eséllyel jelentek meg alacsonyabb pH-értékű, azaz savasabb állapotú holtfákon. A tengerszint feletti magasság nem volt közvetlen hatással a mohák fajgazdagságára, viszont kiderült, hogy a vízgyűjtő terület mélyebb pontjai felé haladva növekszik a védett mohafajok gyakorisága. Ez arra utal, hogy a vízgyűjtő terület alacsonyabb pontjai menedékként szolgálnak számukra, ami a levegő magasabb páratartalmával és a táptalaj nedvességével magyarázható. A védett mohafajok, ezen belül pedig leginkább a felálló hegyesmájmoha (Lophozia ascendens), illetve a koboldmoha (Buxbaumia viridis) előfordulása viszonylag jól tükrözte a mohák fajgazdagságát egy adott holtfán, függetlenül a holtfa fajától.