Megtalálták a legfényesebb szupernóvát
A Birmingham Egyetem által vezetett csapat minden korábbinál fényesebb és energikusabb szupernóvára bukkant.
A szakértők úgy vélik, hogy a SN2016aps jelű objektum egy igen ritka pulzációs pár-instabilitási szupernóva lehet – számol be az EurekAlert. Az objektum két nagy tömegű csillag összeolvadásával jöhetett létre, mielőtt még megtörtént volna a szupernóva-robbanás.
Matt Nicholl, a csapat vezetője szerint a hasonló objektumok két módszerrel mérhetőek: a robbanás teljes energiájának, illetve a detonációval kibocsátott sugárzás elemzésével. Egy átlagos szupernóvánál utóbbi legfeljebb az előbbi 1 százalékát teszi ki, a SN2016aps esetében azonban a sugárzás a megszokott érték ötszöröse. Nicholl hozzátette, ez a legnagyobb fényerő, melyet egy szupernóvánál valaha láttak.
A vizsgálatok alapján az objektum 50-100 naptömegű lehet – a legtöbb szupernóva csupán 8-15 naptömegű. Az objektum robbanásának hátterében a szupernóva és egy nagy tömegű gázréteg találkozása állhat. Hasonló réteget a nagyon nagy tömegű csillagok képesek kialakítani haláluk előtt.
A pulzációs pár-instabilitási szupernóvák létezését már korábban felvetették a szakértők, eddig azonban bizonyítottan nem találtak ilyen objektumot. Nichollék úgy gondolják, hogy az SN2016aps ígéretes jelölt. A kutatók bíznak benne, hogy a tervek szerint 2021-ben induló James Webb Űrtávcső segítségével további hasonló objektumokat figyelhetnek meg.