A régészeknek időnként (kutya)piszok nehéz dolguk van

Melinda Zeder végzős hallgatóként 1981-ben egy délnyugat-iráni kőkorszaki barlangban feltárt leleteket szortírozta, egy olyan darabkát tartott a kezében, amelyről nem tudta eldönteni, mi is az, csont, vagy egy kődarab? Ilyen esetekre rég bevált módszer, hogy a nyelvét az ember hozzáérinti a kérdéses darabhoz, s ha az rátapad, akkor csont, ha nem tapad, nem csont. Zeder, aki azóta a Smithsonian Intézet Nemzeti Természettudományi Múzeumának régésze, elmondta, hogy a kezében tartott darab nem tapadt, sőt, elkezdett mállani a nyelve érintése hatására. A darabka fura viselkedése miatt tapasztaltabb kollégájához fordult, s megkérdezte, mi lehet. „Ó, hát csak egy darab hiénaürülék” – érkezett a válasz.

Az ilyen ősi ürülékdarabkák évezredekig tengődhetnek, és akár az eredeti alakjukat, színüket is megőrizhetik. Az emberi és az állati eredetű ősi ürülékdarabokat általában meg tudják különböztetni a régészek, leginkább a méret és néhány más tulajdonság alapján, kivételt képez azonban a kutyáké. Mind méretben, mind alakban nagyon hasonló lehet az emberéhez, s a tévesztés félreviheti a kutatásokat is akár, ha az összetétel-vizsgálatukból a táplálkozásra vonatkozó következtetéseket vonnak le.
„Amikor előadásokat tartok, meg szoktam kérdezni a hallgatóságtól, hogy melyik emberi, melyik kutya eredetű. Mindig összetévesztik” – mesélte Christina Warinner, a Harvard Egyetem molekuláris régésze. Warinner és kollégái nemrégiben kifejlesztettek egy új, mesterséges intelligencián alapuló módszert, amely képes megkülönböztetni az emberi és a kutyától származó ősi ürüléket. Miután végigelemeztek egy több ezer évet átfogó korból fennmaradt mintát, arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy a régészeti lelőhelyek teli vannak kutyaürülékkel.

„Rengeteg hasznos információt nyújthat ez is!” – mondta Zeder, aki jelenleg a kutya háziasításának körülményeit kutatja, számolt be a Science tudományos folyóirat.

Warinnernek persze nem ez járt a fejében, amikor régész kollégái segítségével a világ minden pontjáról összegyűjtött jó adag emberi ürüléket vizsgált. Azt tanulmányozta, hogy miként változott a bél mikrobiomja az évezredek alatt. A vizsgálatok során a kapott minták sokaságáról kiderült azonban, hogy nem emberi ürülék volt…

Az ősi emberi ürülékben néha találni kutya-DNS-t, mivel időnként az ember megette a kutyát. A kutya ürülékében néha találni emberi DNS-t, mert a kutya megette az ember ürülékét. Itt azonban egészen más mutatkozott meg: számos minta genetikai elemzése olyan nagy arányú kutya DNS-t jelzett, hogy azok a minták csakis kutyáktól eredhettek.

A kifejlesztett program a minták elemzésével meg tudja állapítani azok eredetét. Az első minta 7000 éves kínai, a második és harmadik 1300 éves mexikói eredetű ürülék.

Forrás: PeerJ

Warinner egy doktoranduszát bízta meg a további munkával: Maxime Borry, aki a Max Planck Emberi Történettudományi Intézet bio-informatikus kutatója az ürülékek teljes genetikai elemzését bevitte az adatbázisba. Ebben benne voltak az ürülékben talált növényi, állati DNS-töredékek, a mikrobiom nyomai, gyakorlatilag minden, ami az egykori bélben megtalálható volt. Az így ömlesztett adatokat gépi tanulás segítségével osztályozta, és sikerült olyan összefüggésekre bukkanni, amelyek révén a két eredet biztosan elhatárolható.
A módszer tesztjét igen széles időskálán mozgó mintákon, pl. 7000 éves kínai farmról, illetve 400 éves angol házból előkerített ürülékeken végezték el, s ezek mellett különböző, teljesen más eredetű mintát, olyan helyekről előkerített maradványokat is elemeztek, amelyekben teljesen biztos, hogy nem volt ürülék. A CoproID nevet kapott program képes volt teljesen tökéletesen beazonosítani minden mintát, megmondani az ürülék emberi- vagy kutya-eredetét, illetve azt is, ha valami nem ürülék volt. A vizsgálati módszert a PeerJ nevű szakfolyóiratban ismertette a kutatócsoport.
A legizgalmasabb eredményt egy 17. századi angol ház renoválása során, a korabeli tetőzet közelében a munkások találtak egy éjjeliedényt, amelyet elküldtek a helyi múzeumnak. Most ennek a tartalmát vizsgálták meg az újonnan elkészült program segítségével. A minta eredetileg úgy került bevételezésre a múzeumba, hogy „éjjeliedény három emberi ürülékkel”, azonban a kifejlesztett program elemzése során kiderült, hogy kutya használta egykor a bilit. Valószínűbb persze, hogy valaki az itt egykor lakók közül lusta volt levinni sétálni a kutyáját, vagy esetleg a felújítást végzők tréfálták meg így a régészeket.

Zeder reménykedik benne, hogy az új elemzési lehetőség nagyban kibővíti majd a kutya háziasításáról rendelkezésre álló tudásunkat, a kutyával való kapcsolatunk múltját alaposabban feltárva. Azt tudjuk, hogy mintegy 15 000 évvel ezelőtt háziasítottuk az ebeket, azonban ennek a helyszíne máig is rejtély. A húsevő farkasból mindenevő kutya lett az ember mellett, s ennek az átalakulásnak jól mérhető nyomai lehetnek az ürülékükben is.

Van persze, aki szerint távol van a tökéletestől még a módszer. Ainara Sistigata molekuláris geoarcheológus, aki koprolitok elemzésében jeleskedik a dinoszauruszokétól a neandervölgyi emberéig, elmondta, hogy a program tanítása során csupán olyan kutyaürülékeket használtak, amelyet modern, nyugati életmódú, kutyatáppal etetett állat hagyott, így távolról sem biztos, hogy jól tudja felmérni a CoproID az összetételt. „Minél többféle adattal látjuk el a programot, annál pontosabban fog majd határozni is.”

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt