Nemzetközi együttműködés az ősi maradványok megőrzéséért

Az emberelődök kutatásában döntő a csontmaradványokban lévő örökítőanyag kinyerése. A több száz, vagy több ezer éves DNS-töredékekhez korábban csak a csontmaradványok károsítása, a leletek sérülése árán lehetett hozzájutni.

A Harvard, a Bécsi Egyetem, az ELTE és a Magyar Természettudományi Múzeum kutatói új felfedezésének köszönhetően, sikerül megelőzni az értékes ősi csontok DNS mintavételkor történő jelentős roncsolódását. Közös eredményeiket a Genome Research tudományos folyóiratban publikálták.
Az ELTE TTK Biológiai Intézet weboldalán megjelent írás szerint az emberősök genetikáját vizsgáló kutatók számára egy csontváz legértékesebb része a koponyában, a halántékcsont sziklacsonti részében található. Ennek rendkívül tömör csontszerkezetében más csontokhoz képest nagyságrendileg több DNS őrződik meg. A sziklacsonti részből azonban ép koponya esetében csak több-kevesebb roncsolás árán lehet mintát venni. A történeti korszakokból származó, jelentős tudományos és muzeológiai értékű leletek egyedülállóak, így a mintavevők és a gyűjteményeket őrző intézmények felelőssége, hogy a lehető legkisebb károsodást okozzák a csontokban. „A mintavételezések során számos esetben szembesültünk az antropológiai és muzeológiai szempontból egyaránt súlyos dilemmával. Ezért nemzetközi partnereinkkel és magyar kollégáinkkal együttműködésben egy új módszert fejlesztettünk ki” – mondta Hajdu Tamás, a magyar kutatócsoport tagja.

„Vizsgálataink során nemrégiben sikerült kimutatnunk, hogy nem csak a sziklacsonti részből, hanem a benne található három kis méretű hallócsontból, az üllőből, a kalapácsból és a kengyelből is jelentős mennyiségű archaikus DNS nyerhető ki”– mondta a kutató.
A nemrég megjelent tanulmányban összehasonlították a hallócsontokból kinyert örökítőanyag mennyiségét a sziklacsontból kinyert DNS-ével, amivel bizonyították a hallócsontok sziklacsonthoz hasonló felhasználhatóságát. „Abban az esetben tehát, ha ezek a csontok megmaradtak – azaz az elmúlt évszázadok, vagy évezredek és a régészeti feltárás és tisztítás közben nem estek ki a külső hallójáraton és hallónyíláson keresztül –, a jövőben a sziklacsont roncsolása, vagy kifúrása nélkül is kinyerhetővé válik az értékes ősi örökítőanyag az egykor élt emberek csontmaradványaiból, ami tovább csökkenti a mintavétellel járó roncsolás mértékét” – tette hozzá Hajdu Tamás.