Simon, Szimonetta, Szimóna, Júdás, Tádé2020. október 28., szerda
Tudomány

Így segítik a civilek a kutatók munkáját

2020.05.08.NG
National Geographic Magyarország

Elindult az Európai Unió civil tudomány oldala, ahol olyan kutatásokat mutatnak be, amelyekben bárki részt vehet, mindenféle tudományos előképzettség nélkül.

Forrás: Vetenskap & Allmänhet Forskarfredags

A civil tudományos kutatásokban a laikusok nagyon gyakran adatokat gyűjtenek, például az Ökológiai Kutatóközpont tigrisszúnyog felmérésében, ahol a rendkívül gyorsan terjedő, vírusokat is terjesztő, Ázsiából származó szúnyog elterjedését vizsgálják. Vannak azonban olyan civil tudományos kutatások is, amelyekben az önkéntesek koordinátori szerepet is kapnak, sőt már abban is részt vesznek, hogy milyen kérdést válaszoljanak meg egy vizsgálatban.
A civil tudományban (amit angolul citizen science-nek neveznek) bárki részt vehet, csupán azt a módszertani protokollt kell követni, amit a kutatás vezetője meghatároz. Az önkéntes résztvevőknek csak annyi a feladatuk, hogy beküldjék az adatokat, esetleg csatoljanak hozzá képet. Aztán a profi tudós rendezi össze, elemzi ezeket. Így olyan tudományos problémákra is megoldást találhatunk, amikre a kutatók önkéntesek nélkül nem tudnának válaszolni.

Forrás: RBINS Bioblitz Leopold Park

A kutatás e formáját számos területen használják már, legyen szó ökológiáról, csillagászatról, orvostudományról, vagy akár a jelenlegi járványról: két londoni kórház és egy egyetem kutatói kérik az új koronavírussal fertőzötteket, hogy napi szinten dokumentálják a ’Covid Symptom Tracker’ nevű applikációban a tüneteiket, azok változását vagy éppen hiányát. Társadalomtudósok szintén szívesen nyúlnak a civil tudomány eszköztárához: az Egyesült Királyságban régészeti lelőhelyek állapotát figyelik és dokumentálják önkéntes alapon az állampolgárok a ’CITizan’ projektben, míg a svéd ’Pictures of Risk’ kutatásban gyerekek küldtek képeket és hozzá tartozó magyarázatot arról, hogy hol érzik magukat veszélyben. A több mint 700 kép alapján írt tanulmányból profitálhatnak szociológusok, építészek vagy pszichológusok, de még a várostervezők, illetve a szülők és a nagyszülők is.
Az önkéntes kutatók buzgalmából nagyon sokat profitál a tudományos szféra, hiszen olyan adattömeget hoznak létre, amelyet egy kutató vagy kutatócsoport nem lenne képes összegyűjteni. Sokan azért töltik a szabadidejüket ezzel, mert megőrizték magukban a gyermekkorban mindannyiunkra jellemző kíváncsiságot, vagy érdekli őket egy-egy tudományterület, az őket körülvevő élővilág, ezért szívesen vesznek részt a füstifecske vagy a mezei pacsirta állományának felmérésében akár évtizedekig.
Előfordul ugyanakkor az is, hogy egy vészhelyzet elhárításához akarnak hozzájárulni: Japánban, 2011-ben, a Fukushimai Atomerőmű balesete után, amikor több mint 160 000 ember menekült el otthonából a radioaktív sugárzás miatt, egy civil szervezet sugárzásmérő műszereket osztott szét a lakosságnak, hogy kiegészítsék, és bizonyos esetekben felül is bírálják a hivatalos, káros sugárzásra vonatkozó adatokat.
Az egyik legnépszerűbb civil tudományos program Magyarországon a Vadonleső, ahova könnyen felismerhető állatok és növények előfordulási adatait lehet feltölteni. Ennek köszönhető például, hogy 6, eddig ismeretlen állományát fedezték fel a foltos szalamandrának az országban. Ez az egzotikus kinézetű kétéltű Budapesten is él, egy pici területen, amelyről néhány kétéltűkutató tudott csupán. Nyilvánosságra pedig a Vadonlesőn keresztül került, amikor egy budaligeti lakos feltöltötte, hogy a vízóraaknájában talált néhány példányt ebből az igen látványos külsejű állatból. Akkor még nem sejthette, hogy a feltöltése hozzájárul, sőt, talán pont ennek köszönhető majd, hogy a II. kerület e zöld oázisát nem építik be. Ugyanis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2019. év végén építési telekként kezdte értékesíteni a szalamandrák élőhelyének közvetlen környezetét, ami az állatok eltűnéséhez vezethetett volna. Azóta elindult a terület védetté nyilvánítása – az indoklásban fő érvként a főváros egyetlen foltos szalamandra állománya szerepel. Sőt, a 11 éve elindult Vadonleső adatai adják az alapját (a nemzeti parki jelentések mellett) az Európai Unió felé kötelezően leadandó, védett fajokról szóló országjelentéseknek is, és tudományos publikációkhoz is használták már fel ezeket az adatokat.
Számos példát találunk arra, hogy önkéntes kutatók, tudósok közreműködésével, együttműködnek a hatóságokkal. Az Egyesült Királyságban horgászok és vízparti települések lakói gyűjtenek vízminőségi adatokat, így sokkal hamarabb kiderül, ha valamilyen szennyezés kerül a vízbe, mintha csak a hatóság néhány munkatársa munkaidőben monitorozná a vizeket. Az adat ökológusokon keresztül jut el a Környezetvédelmi Hivatalba, ahol az önkéntes adatgyűjtőknek köszönhetően viszonylag gyorsan tudják megfékezni a szennyezést. Ehhez hasonló, környezetszennyezést monitorozó civil kutatás a világ sok országában működik.
A civil tudományos kutatásnak vannak nagyon fontos, az élményszerzésen túlmutató hatásai is: jelentős ismeretterjesztő szerepe mellett erősítheti a természetközpontú gondolkodást, hiszen jobban figyeli és óvja a környezetét az, aki örömét leli a kertjében, településén élő gyíkok, békák számlálásában, meghatározásában.
A civil tudományos kutatások száma évről évre növekszik, mely tulajdonképpen forradalmasítja a kutatási módszertant. A NASA-nak, a legnevesebb egyetemeknek és több ország környezetvédelmi hatóságának is vannak ilyen kutatásaik. Az Európai Unió is fontosnak tartja e módszertan elterjesztését, a Kutatási és Innovációs Keretprogramból pedig pályázni is lehet civil tudományos projektek finanszírozására.

Hozzászólások

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Az Egyesült Államok az Artemis-program keretében egy olyan űrállomást is létre akar hozni a Holdnál, amely támogatni tudja a későbbi missziókat.

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

A SpaceX magánvállalat egyik terve az, hogy Starlink néven egy hatalmas műholdflottát hozzon létre.

Egy angliai kutatás szerint csökken az antitestek mennyisége a fertőzést követően

Egy angliai kutatás szerint csökken az antitestek mennyisége a fertőzést követően

A koronavírus ellen termelt antitestek szintje „egészen gyorsan" csökken a megfertőződést követően - állapították meg brit szakemberek.

Vizet találtak a Hold napsütötte oldalán

Vizet találtak a Hold napsütötte oldalán

A korábbi vizsgálatok csupán a sarkvidékek örök sötétségbe burkolt krátereiben mutatták ki a víz jelenlétét.

Keresőkutyák segítenek a sakálok felkutatásában

Keresőkutyák segítenek a sakálok felkutatásában

A Szent István Egyetem vadbiológusai osztrák és bajor kutatókkal együttműködve, a világon elsőként alkalmaztak keresőkutyákat az aranysakál jelenlétének felderítésére.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket