2022-re lehet kész az új kínai űrállomás

Kína grandiózus űrprogramja keretében szerepel egy új űrállomás is.

2020. május 5-én az ázsiai ország sikeres rakétafelbocsátást hajtott végre – számol be az Euronews. Az indítást követő sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a tervek szerint az elkövetkező két évben Kína elkészíti új űrállomását.
A vencsangi űrközpontból felbocsátott rakétán egy automatizált űrhajó, illetve egy visszatérő kapszula utazott. A teszt sikeres volt, a két űreszköz megfelelően levált a rakétáról, majd pályára álltak. A kapszulát a korábbi szovjet Szojuz modell alapján alakították ki, de nem három, hanem hat űrhajós szállítására alkalmas. Kína négy misszióval küldene fel űrhajósokat és felszereléseket a világűrbe, hogy befejezzék az átmeneti űrállomáson zajló munkát.
Az ország űrprogramja sokat fejlődött az első, 2003-as emberes küldetése óta. 2019-ben például Kínának elsőként sikerült robottal landolnia a Hold túlsó oldalán. Bár az ország több állammal, így európaiakkal is együttműködik az űrben, az Egyesült Államok biztonsági okokból elhatárolódott az összefogástól. Éppen ezért Kína nincs jelen a Nemzetközi Űrállomáson.
Az ország saját, kísérleti űrállomása 2018-ban zuhant le, a cél azonban egy újabb, nagyobb űreszköz létrehozása. Emellett idén nyáron egy robotizált missziót is elindítanának a Marshoz.