Gondosan válogatták az eszközalapanyagot a neandervölgyiek

A neandervölgyiek a ruházatként viselt állati bőrök kikészítéséhez egy lissoir (franciául ez kb. annyit tesz: simító) nevű eszközt használtak, ez a kerekded végű csonteszköz sokszor olyannyira elkopott a sok használattól, hogy nem lehet megállapítani róla, milyen állat csontjából készült. Egy újonnan, a Scientific Reports hasábjain közzé tett kutatásban új módszert alkalmaztak az eredet kiderítésére, s érdekes eredményre jutottak.

A nemzetközi kutatócsoport az értékes leletekből úgy tudott mintát venni, hogy ezzel nem sértette meg az őskori eszközöket: azok tároló dobozaiból, csomagolásából gyűjtött össze megfelelő mennyiségű (mikroszkopikus) kollagén-maradványt. Összesen négy eszköznél tudták alkalmazni e módszert. Az elemzések célja a csontok kollagénjének azonosítása volt, ezek a molekulák segítenek beazonosítani, hogy milyen állaté volt egykor a csont. A vizsgálatokat a zooarcheológiában (a régészet állati maradványokkal foglalkozó ága) használt, igen nagy érzékenységű tömegspektrométerrel végezték el.

A megvizsgált eszközök három különböző korból származtak, Franciaország délnyugati régiójának két lelőhelyéről kerültek elő, és előzetesen csak annyit lehetett róluk megállapítani, hogy valamilyen patás bordacsontjai voltak. A kollagének alapján viszont sikerült pontosítani a mibenlétüket: bölény vagy őstulok csontjából készítették a neandervölgyiek, annak ellenére, hogy sokkal több szarvascsontot lehetett egyébként találni a lelőhelyeken, vagyis az volt a gyakoribb vadászzsákmányuk. A szarvasok, főként a rénszarvasok sokkal gyakoribb állatok is voltak azokban a hideg periódusokban (hisz a jégkorszakban járunk), amelyekből a leletek származnak.

Más csonteszközökkel (amelyek nem ilyen specializált feladatra készültek) való összehasonlítás alapján elmondható: minden lelőhelyen az arra jellemző, neandervölgyiek által elérhető fauna csontozata jelent meg, vagyis nem válogattak. A bőrruházat készítéséhez használt lissoir viszont egyféle állatból készült, ez pedig azt jelenti, hogy e csontok előnyös tulajdonságokkal a neandervölgyiek kedvencei lehettek, Talán strapabíróbbak voltak, keményebbek, erősebbek, mint a csontmaradványok nagy többségét kitevő szarvasok bordái. Ahogy nekünk is van a fiókban kedvenc ollónk vagy csavarhúzónk, úgy a neandervölgyieknek is lehetett kedvenc bőrsimító eszközük, és ennek az alapanyaga a tülkösszarvúak (Bovidae) családjából került ki.

A most vizsgált két különféle lelőhely, eltérő korú és eltérő összetételű csontmaradványai mellett fontosnak tartják a kutatók, hogy azonos alapanyagból készültek ezek az eszközök. Hiába állt rendelkezésre sokkal több rénszarvas bordacsont, a lelőhelyeken a nagyobb testű bölények vagy őstulkok bordái jelentették a jobb eszközalapanyagot. A szarvasok csontjai sokkal hamarabb tönkre mentek volna, ha azokat használják a bőrkikészítésre, így a megfelelő alapanyag kiválasztása az előrelátó gondolkodásról is tanúskodik. Egy távoli lelőhelyen, ahol egy teljes (nem töredékes) lissoir is előkerült, azt meg lehetett állapítani annak külleméből, hogy egy nagy testű tülkösszarvú bal oldali tizedik bordája volt. Ez újabb bizonyíték arra, egy, a most vizsgálttól teljesen független régióból, hogy előnyben részesítették a tülkösszarvúakat ezen eszközre.