Ősi lábnyomok a Nátron-tó partján

A tanzániai területen több mint 400 lábnyom őrződött meg a vulkáni eredetű (itt áll a neves Oldoinyo L’engai) szemcsékből kialakult iszapos területen, az emberi nyomokon túl zebrák és bivalyok nyomai is fennmaradtak a közelben. A kormeghatározás szerint a lábnyomokat magában foglaló réteg biztosan idősebb 5700 évesnél, és fiatalabb 19 100 évesnél, a kutatók szerint késő jégkoriak lehetnek. Ezt arra alapozzák, hogy a nyomokat fedő réteg szemcséi akkor cementálódtak össze, amikor 10-12 ezer éve a Nátron-tó vize igen magas volt és ide is kiért, a vízben oldott ásványi anyagok segítették a cementálódást. Egy amerikai kutatócsoport számolt be a felfedezésekről és vizsgálatokról a Scientific Reports folyóiratban, a csoport egyes tagjai végzik itt a feltárásokat már a felfedezés óta.

Az Oldoinyo Lengai vulkáni kúpja

Forrás: Wikipedia

Felfedezésük idején a természetes erózió már a nyomok egy részét felfedte, a régészek azután csak tovább tisztították a területet. Sajnos az így fennmaradó, nem igazán átkövült lábnyomok jövője is igen kétséges, nagyon laza ugyanis a réteg, amelyben megőrződtek, ezért a feltáráskor precíz 3 dimenziós modelleket is készítettek, miközben pontosan felmérték azokat. Egyik irányban a nyomok láthatóan folytatódnak a mostani felső talajréteg alá, azonban azokat nem akarják a kutatók addig feltárni, míg nem biztosított az egész területen a nyomok biztonságos konzerválása.

A lábnyomokból igen sok információt lehet kinyerni, a méretük árulkodik az ember koráról, neméről; a bemélyedésük és a távolságuk arról, hogy milyen tempóban haladt az illető. Csoportok esetén kideríthető, hogy azokat egyszerre, együtt haladó emberek hagyták-e, vagy eltérő időben, külön utakon járók. Nem egy esetben következtetni lehet még arra is, ha valami esemény történt a lábnyomok hagyása során, e helyszínek történeteket is elmesélnek.

Sematikus rajz a lábnyomok sorozatáról, eltérő színek jelölik az egyes emberek sorait.

Forrás: Scientific Reports

Az emberi nyomok két különböző csoportba oszthatóak, az egyik, nagyobb csoport azonos tempóban és egyfelé haladt, ez 14 nő, 2 felnőtt férfi, és 1 fiatal, ezek egyértelműen egy együtt mozgó embercsapatról árulkodnak. A másik lábnyomcsoport több ember külön-külön hagyta, eltérő tempóban haladva, ez esetben a nyomokat hagyók nem egyszerre jártak itt. Meghatározták az egyes nyomsorok (vagyis az egy ember által hagyott nyomok) alapján a járási sebességet, ami a csoportban haladó embereknél 1,2-1,5 méter/másodperc volt. A gyorsabb (1,9 m/s) járású nyom-sorok, illetve a csoporttal ellentétes irányba haladók közt egy futósebességű (2,9 m/s) is akadt. A lépéshosszakból lehetett következtetni a nyomot hagyó magasságára – ebből pedig a neme és kora is kiszámítható, a legmagasabb férfi 183 cm lehetett, a csoporttal járó fiatal (gyerek) pedig 135 cm.

A csoport együttes haladásának sebessége megfelel annak, amelyet egy ma élő, vegyes korú és nemű embercsoport esetén is mérnek. Bár az egyéni, optimális energiafelhasználású járási sebesség eltérő az embereknél, ha csoportosan közlekednek, akkor ez mégis összehangolódik. A járások útvonalát illetően (mindkét nagyobb csoport azonos vonalon, de ellenkező irányban ment) az sem kizárt, hogy itt valamilyen természetes átjárót használtak az emberek, s lehetett egy olyan akadály, amely erre a sávra korlátozta a járást.

Számos ma is vadászó-gyűjtögető életmódú embercsoport, mint pl. a hadzák, hasonló csoportokban mennek gyűjtögetni, az általában nőkből álló csoporthoz gyakran csatlakozik néhány férfi is, a gyerekeket viszont a táborhelyen hagyják. A kutatók ebből úgy vélik, hogy a késő jégkori emberek is hasonló életmódot folytathattak a mai Tanzánia területén. A főleg nőkből álló csoport arra is következtetni enged, hogy már a 10-12 ezer éve élt emberek is nemi alapon osztották meg a munkát.