Vilma, Ünige, Csaba2020. december 05., szombat
Tudomány

Galaktikus ütközés eredménye lehet a Naprendszer születése

National Geographic Magyarország

Egy új kutatás eredménye alapján a Naprendszer, a Föld és vele a földi élet kialakulása egy galaktikus ütközésnek köszönhető.

Forrás: ESA

A Tejútrendszer egyik kis kísérőgalaxisa, a Sagittarius elliptikus törpegalaxis válthatta ki mindazokat a folyamatokat, amelyek elvezettek az élet megjelenéséhez is. Az 1990-es években felfedezett törpegalaxis mindössze harmad akkora távolságban van a Tejúttól, mint a közismert Nagy Magellán Felhő, és égi mozgása során rendre áthalad galaxisunkon. Bár a tömege csupán tízezred része a Tejúténak, mégis jelentős felfordulást képes okozni benne, vannak olyan elképzelések is, melyek szerint a Tejút jellegzetes spirálkarjainak szerkezetét is ezen ütközéseknek köszönheti, számolt be az ESA, az Európai Űrhivatal.

Egy most, a Nature Astronomy folyóiratban közzé tett tanulmányban a Gaia űrtávcső felmérésének eredménye alapján arra jutottak, hogy a Sagittarius hatása még ennél is fontosabb lehetett. A törpegalaxis ütközéses áthaladása során olyan csillagkeletkezési periódusok indultak be, amelyek egyike a Nap, kb.4,7 milliárd évvel ezelőtti kialakulását is magában foglalja.

Tomás Ruiz-Lara, a kutatás vezetője, a Kanári-szigetek La Laguna Egyeteme asztrofizikusa elmondta: „A modellszámításokból tudjuk, hogy a Sagittarius háromszor haladt keresztül a Tejútrendszeren, először 5-6 milliárd éve, majd 2, végül 1 milliárd évvel ezelőtt. Amikor a Gaia adatbázisát átvizsgáltuk, rábukkantunk a nagy csillagkeletkezési periódusokra, amelyek közt az első 5,7 milliárd éve kezdődött, a második 1,9 a harmadik pedig 1 milliárd éve. Ezek az időpontok pedig igencsak egybecsengenek a Sagittarius áthaladásának idejével.”


A Nap körüli kb. 6500 fényév sugarú területet vizsgálták át a kutatók, ebben is a csillagok távolságát, fényességét, színét, s az adatokat összehasonlították a csillagfejlődési modellekkel. Ez alapján a Sagittarius áthaladásával összefüggésbe hozható csillagkeletkezés elmélete kimondottan jónak tűnt.

„Kezdetben volt a Tejút, ami viszonylag nyugodt galaxis volt – magyarázta Tomás Ruiz-Lara. – Eltekintve egy még korábbi (és egy másik tanulmányban részletezett) csillagkeletkezési időszaktól, a Tejútrendszerben a csillagkeletkezés szép komótos, kiegyensúlyozott formában zajlott. Az ilyen állapotbú Tejútba zuhant bele a Sagittarius törpegalaxis, felszaggatta a kialakult egyensúlyi állapotot, s a por és gáz ennek hatására hullámokat vetett, mint a víz a beledobott kőtől.”

Egyes helyeken e hullámok összeadódva nagyobb por- és gázsűrűséghez vezettek, más helyeken pedig kisebbhez. Ahol sűrűbbé váltak ezek az anyagok, ott indult be a csillagkeletkezés.

„Úgy tűnik, nemcsak a szerkezetében és dinamikájában befolyásolta a Sagittarius a Tejutat, hanem annak egy jelentős részének kialakulását is magával hozta” – mondta Carme Gallart, a tanulmány másik szerzője, szintén a La Laguna asztrofizikai intézetének szakembere. „A Tejút csillagainak egy igen nagy része egyáltalában nem jött volna létre, ha nem lép közbe a Sagittarius.”

Valószínű, hogy maga a Nap és vele a Naprendszer se jött volna létre, ha nem robog keresztül a Tejúton a Sagittarius törpegalaxis, amelyet a Tejút gravitációja rántott magával.

A Sagittarius törpegalaxis sok milliárd éve keringett a Tejútrendszer körül, ám annak tömegvonzása miatt egyre közelebb került, majd végül át is haladt rajta, s ez ismétlődött már az első áthaladás óta két újabb alkalommal.
Forrás: ESA

 

„A Nap akkor született, amikor számtalan más csillag is kialakult, a Sagittarius első áthaladása idején. Azt természetesen nem tudjuk bebizonyítani, hogy bizonyosan ennek köszönhető a Nap kialakulását eredményező, helyi gáz- és porfelhő összesűrűsödése, azonban időben egybeesik az esemény azzal, amit a Sagittarius idézett elő” – mondta Carme.

Minden egyes áthaladása során veszített a por- és gáztömegéből a Sagittarius, s egyre kisebbé vált. Az adatok azt jelzik, hogy a (csillagászati értelemben vett) közelmúltban, néhány százmillió éve is áthaladt a törpegalaxis a Tejúton, és jelenleg is igen közel van hozzá. A kutatás szerint ennek az áthaladásnak a hatására beindult újabb csillagkeletkezési rohamot is észlelni lehet.

A Gaia űrteleszkópot 2013-ban bocsátották fel, s az általa begyűjtött hatalmas mennyiségű mérési eredmény nélkül a mostanihoz hasonló kutatásokat nem lehetne elvégezni, a 2016-ban és 2018-ban közzé tett két adatcsomag forradalmasította a Tejútrendszerről alkotott ismereteinket.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt

Hozzászólások

Magyarországi koronavírus-változatok genetikai feltérképezését végezték el a kutatók

Magyarországi koronavírus-változatok genetikai feltérképezését végezték el a kutatók

A SARS-CoV-2 vírus 273 Magyarországon is terjedő változatának genetikai feltérképezését végezték el a kutatók.

Magáncégek segítik a NASA-t a holdminták begyűjtésében

Magáncégek segítik a NASA-t a holdminták begyűjtésében

A különleges projekttel a NASA precedenst akar teremteni.

Rég elpusztult csillagokra bukkantak

Rég elpusztult csillagokra bukkantak

Nagyon ősi szupernóvák maradványait észlelték, a szakértők szerint a ritka környezet segíthette az objektumok fennmaradását.

Az egyik legfontosabb idegtudományi díj 2020-as kitüntetettje: Buzsáki György

Az egyik legfontosabb idegtudományi díj 2020-as kitüntetettje: Buzsáki György

Buzsáki György agykutatót, a New York-i Egyetem Biggs-

Épül az ország legnagyobb közösségi asztrofotós távcsöve

Épül az ország legnagyobb közösségi asztrofotós távcsöve

A Pest megyei Sülysápon épül az ország első, nagy teljesítményű, asztrofotós célokat kiszolgáló csillagászati távcsöve.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket