Kétszer, két helyen is háziasították a tengerimalacot
A dél-amerikai eredetű kisemlős ma világszerte családok sokaságának házi kedvence. De hogyan is történt a háziasításuk?
Az új-zélandi Otago Egyetem kutatói vezették azt a nagy nemzetközi csoportot, amely a tengerimalacok háziasításának körülményeit szerette volna tisztázni, genetikai vizsgálatokon keresztül. Összesen 46 egykor élt tengerimalac mitokondriális genomját vizsgálták meg különböző helyszínekről: Peru, Bolívia, Kolumbia, a Karib-szigetek térsége, Belgium és az USA területéről, az elemzések eredményét a Scientific Reports folyóiratban közölték.
A ma háziállatként ismert tengerimalac (Cavia porcellus) egyike a Latin-Amerikában háziasított állatoknak, ide tartozik még a pulyka, a pézsmakacsa, a láma és az alpaka. A tengerimalac évezredeken át szolgált táplálékul, de az Andok középső régiójában élők rituális célokra is használták. Vad tengerimalacokat már 11 ezer éves régészeti leletek közt is találtak egy kolumbiai lelőhelyen, 10 ezer éve Peruban és Chile északi részén is előkerültek. Az eddigi feltételezések szerint a Cavia tschudii nevű vad faj háziasítására valamikor 8000-4000 évvel ezelőtt kerülhetett sor Dél-Peru, Észak-Chile területén, azonban sok kutató szerint nem egyetlen alkalommal és egyetlen helyszínen háziasították a fajt. Van olyan csontvizsgálat alapján született elmélet is, mely szerint 11-13 ezer éve Kolumbiában már éltek házi tengerimalacok. Hol az igazság?
A kutatócsoport a különféle helyszínek tengerimalac-leleteiből kinyert régiDNS vizsgálatával kiderítették, hogy az összes modern, háziasított tengerimalac elődje Peru területén élt, s innen kereskedelem útján került át Dél-Amerika további, és kb. i.sz. 500 körül a Karib-szigetek területeire is. Sokáig úgy vélték, hogy a karibi malacokat a közeli Kolumbiából hozták, azonban a génvizsgálatok szerint ők is Peruból származtak, kiterjedt kereskedelmi útvonalakon jutottak el a malacok a szigetvilágba, valószínűleg két különböző alkalommal is. Az állatkák kereskedelmének feltárt adatai a különböző népek közti társadalmi kapcsolatokról is vallanak. Nincsenek malac-leletek se dél-amerikai, se közép-amerikai tengerparti településekről, így az állatokat a karibi szigetvilágba valószínűleg közvetlenül Peruból szállíthatták.
A legnagyobb meglepetést azonban a 12 kolumbiai tengerimalac-lelet jelentette. A genetikai adatok alapján itt teljesen más vad fajból háziasították az állatkát, vagyis a tengerimalacot legalább kétszer, két vad fajból is domesztikálták Dél-Amerikában! Az egykor élt kolumbiai háziasított tengerimalacok a Cavia anolaimae fajból erednek, ez a malac (a perui őshöz hasonlóan) ma is él még vadon. Azonban a ma Kolumbiában élő házi tengerimalacok már nem ezt az ősi, régészeti leletekből ismert népességet képviselik, hanem, ahogy a világ többi részén is, a perui őstől eredőt. Puerto Rico szigetén a ma élő tengerimalacok pedig Európából kerültek vissza, miután az őslakosok eredeti állatai rég eltűntek a spanyol hódítást követően.
Európába a spanyolok hozták be a tengerimalacot, amely eleinte a gazdagok házi kedvence lett, az első európai nyomai a 16. sz. második feléből valók, Belgiumból és Angliából. Észak-Amerikába csak a 19. sz. elején ért el az állat közvetlenül Peruból, szintén házi kedvencként, orvosi kísérletekhez csak a 19. sz. végétől használták.