Janka, Zsanett, Johanna, Nándor2023. május 30., kedd
Tudomány

A biodiverzitás fenntartásának kulcsa a génmegőrzés

2020.07.01.NG
National Geographic Magyarország

A halak genetikai állományának részletes elemzése révén számos különleges sajátosságra derülhet fény egy adott populációval kapcsolatban.

DNS-tisztítás a Regionális Egyetemi Tudásközpontban
Forrás: Márton Dalma

Keszte Szilvia, a Szent István Egyetem (SZIE) fiatal kutatójának vizsgálatai révén például kiderülhet, hogy származásuk és genetikai állományuk alapján mely halpopulációk lehetnek a legértékesebbek, és melyeket érdemes kiemelten védenünk a jövő nemzedéke számára.
„Bár a biológiai sokféleség, azaz biodiverzitás fogalmát 1980-ban használták először hivatalos tudományos fórumon, a fajok sokfélesége már Darwin óta közismert tény. Később a tudomány fejlődése rámutatott, hogy a változatosságot nemcsak fajok között, hanem populációk, sőt egyedek között is érdemes vizsgálni, hiszen minél változatosabb egy populáció genetikai állománya, annál könnyebben képes alkalmazkodni környezetéhez, vagy annál inkább ellenállóvá válik a különböző betegségekkel szemben” – mutat rá munkájának lényegére Keszte Szilvia, a SZIE Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója.
A fiatal tehetség ezzel kapcsolatban Dr. Kovács Balázs tudományos főmunkatárs témavezetésével olyan molekuláris biotechnológiai vizsgálati módszereket fejleszt, melyek révén pontosabban megismerhetjük a közösségi jelentőségű halfajok genetikai hátterét.

A 275/2004. sz. kormányrendelet szerint az ilyen közösségi jelentőségű halfajok közé elsősorban olyan védett, veszélyeztetett vagy sérülékeny fajok tartoznak, melyek megőrzése kiemelt jelentőséggel bír. A SZIE fiatal kutatója azonban fontosnak tartja, hogy az ide sorolható kősüllő és garda mellett vizsgálja az ezüstkárászt is. „Ez utóbbi faj az előzőek szöges ellentéte: idegenhonos, invazív halfaj, és mint ilyen, sok esetben a legnagyobb versenytársa a különböző őshonos, védett fajainknak. Ám a természetvédelem híveként fontosnak tartom, hogy a védendő halfajok mellett a táplálékért és élőhelyért velük versengő invazív társaikkal is foglalkozzunk, hiszen csak így kaphatunk teljes képet a természetes vizeinkben jelen lévő élet genetikai hátteréről” – meséli Keszte Szilvia, aki kutatási eredményeiről a közelmúltban lezajlott SCIndikátor tudománykommunikációs verseny döntőjében is beszámolt.

A fiatal szakember munkája során elsősorban a Balaton és vízgyűjtőjének halpopulációit tanulmányozza. „A terepi mintagyűjtés után laboratóriumban vizsgáljuk a halak farokúszójának szöveteit, melyekből DNS-örökítőanyagot izolálunk, majd annak elemezni kívánt régióit egy speciális eljárással felszaporítjuk. A mintákon végzett elemzések során információt szerezhetünk arról is, hogy az adott halpopulációk hogyan kerültek a területre, miként terjedtek el vizeinkben, egy adott állomány mennyire változatos vagy épp beltenyésztett, de akár arról is, hogy az emberi tevékenység (például a horgászat, halászat vagy haltelepítés) milyen mértékben változtatta meg azokat. Az eredmények alapján megtudhatjuk, hogy melyek azok a populációk, amelyek származásuk és genetikai állományuk alapján annyira egyediek vagy különlegesek, hogy megőrzésük kiemelt jelentőséggel bírhat a természetvédelem számára” – avat be a kutatás részleteibe a fiatal tehetség.
Keszte Szilvia azt reméli, hogy a vizsgálatoknak köszönhetően megőrzött genetikai anyag később alkalmassá válhat akár arra is, hogy egy esetleges környezeti katasztrófa okozta tömeges elhullás esetén az invazív, idegenhonos halak helyett ezek az őshonos populációk kerüljenek vissza természetes vizeinkbe.

Autizmus spektrumzavar diagnózisa MI segítségével

Autizmus spektrumzavar diagnózisa MI segítségével

A korai diagnózis minden esetben, így az autizmus spektrumzavar esetében is fontos, azonban igen nehéz feladat, ezt segítheti a mesterséges intelligencia.

Lehet-e a divat fenntartható?

Lehet-e a divat fenntartható?

A divat gyors, néhány hónap alatt elavulnak az újonnan vásárolt termékek, s ezzel igen jelentős hatásuk van a környezetre, társadalomra és energiafelhasználásra.

A lovak arckifejezéséről

A lovak arckifejezéséről

Lássuk be: a lovak sokarcúak. Mint kiderült, e jószágok 17 különböző „pofát vághatnak” – tízzel kevesebbet, mint az ember, de eggyel többet, mint a kutya, és néggyel többet, mint a csimpánz.

Az Enceladus párakilövellései a James Webb-űrteleszkóppal

Az Enceladus párakilövellései a James Webb-űrteleszkóppal

A Szaturnusz holdjának jégkérge és mélybeli óceánja van, a déli sarkvidékénél pedig a jég repedésein át rendszeresen a világűrbe lövelli óceánja vizét.

Új részletek tárultak fel Afrika elhagyásáról

Új részletek tárultak fel Afrika elhagyásáról

A modern ember kb. 80 ezer évvel ezelőtt kelt útnak Afrikából, hogy meghódítsa a bolygó minden zugát, ennek részletei pedig a modern orvostudományra is hatással vannak.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket