A biodiverzitás fenntartásának kulcsa a génmegőrzés

Keszte Szilvia, a Szent István Egyetem (SZIE) fiatal kutatójának vizsgálatai révén például kiderülhet, hogy származásuk és genetikai állományuk alapján mely halpopulációk lehetnek a legértékesebbek, és melyeket érdemes kiemelten védenünk a jövő nemzedéke számára.
„Bár a biológiai sokféleség, azaz biodiverzitás fogalmát 1980-ban használták először hivatalos tudományos fórumon, a fajok sokfélesége már Darwin óta közismert tény. Később a tudomány fejlődése rámutatott, hogy a változatosságot nemcsak fajok között, hanem populációk, sőt egyedek között is érdemes vizsgálni, hiszen minél változatosabb egy populáció genetikai állománya, annál könnyebben képes alkalmazkodni környezetéhez, vagy annál inkább ellenállóvá válik a különböző betegségekkel szemben” – mutat rá munkájának lényegére Keszte Szilvia, a SZIE Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója.
A fiatal tehetség ezzel kapcsolatban Dr. Kovács Balázs tudományos főmunkatárs témavezetésével olyan molekuláris biotechnológiai vizsgálati módszereket fejleszt, melyek révén pontosabban megismerhetjük a közösségi jelentőségű halfajok genetikai hátterét.

A 275/2004. sz. kormányrendelet szerint az ilyen közösségi jelentőségű halfajok közé elsősorban olyan védett, veszélyeztetett vagy sérülékeny fajok tartoznak, melyek megőrzése kiemelt jelentőséggel bír. A SZIE fiatal kutatója azonban fontosnak tartja, hogy az ide sorolható kősüllő és garda mellett vizsgálja az ezüstkárászt is. „Ez utóbbi faj az előzőek szöges ellentéte: idegenhonos, invazív halfaj, és mint ilyen, sok esetben a legnagyobb versenytársa a különböző őshonos, védett fajainknak. Ám a természetvédelem híveként fontosnak tartom, hogy a védendő halfajok mellett a táplálékért és élőhelyért velük versengő invazív társaikkal is foglalkozzunk, hiszen csak így kaphatunk teljes képet a természetes vizeinkben jelen lévő élet genetikai hátteréről” – meséli Keszte Szilvia, aki kutatási eredményeiről a közelmúltban lezajlott SCIndikátor tudománykommunikációs verseny döntőjében is beszámolt.

A fiatal szakember munkája során elsősorban a Balaton és vízgyűjtőjének halpopulációit tanulmányozza. „A terepi mintagyűjtés után laboratóriumban vizsgáljuk a halak farokúszójának szöveteit, melyekből DNS-örökítőanyagot izolálunk, majd annak elemezni kívánt régióit egy speciális eljárással felszaporítjuk. A mintákon végzett elemzések során információt szerezhetünk arról is, hogy az adott halpopulációk hogyan kerültek a területre, miként terjedtek el vizeinkben, egy adott állomány mennyire változatos vagy épp beltenyésztett, de akár arról is, hogy az emberi tevékenység (például a horgászat, halászat vagy haltelepítés) milyen mértékben változtatta meg azokat. Az eredmények alapján megtudhatjuk, hogy melyek azok a populációk, amelyek származásuk és genetikai állományuk alapján annyira egyediek vagy különlegesek, hogy megőrzésük kiemelt jelentőséggel bírhat a természetvédelem számára” – avat be a kutatás részleteibe a fiatal tehetség.
Keszte Szilvia azt reméli, hogy a vizsgálatoknak köszönhetően megőrzött genetikai anyag később alkalmassá válhat akár arra is, hogy egy esetleges környezeti katasztrófa okozta tömeges elhullás esetén az invazív, idegenhonos halak helyett ezek az őshonos populációk kerüljenek vissza természetes vizeinkbe.