Antal, Antónia2021. január 17., vasárnap
Tudomány

Genetikusok célkeresztjében a magyar mudik bundája

2020.07.08.NG
National Geographic Magyarország

A magyar kutyafajták közé tartozó mudik örök kíváncsi, rendkívül tanulékony ebek. Tekintetükkel és ugatásukkal határozottan képesek irányítani a rájuk bízott nyájat, ám igazi energiabombaként hűséges társat jelentenek a biciklisek, természetjárók számára is.

Forrás: Getty Images

Megragadó egyéniségük mellett ráadásul bundájuk változatos színe és mintázata is különlegessé teszi őket, méghozzá nemcsak a kutyatartók, de a genetikusok számára is.

Bár a mudik szőrzete leggyakrabban egyöntetű fekete, előfordulnak köztük barna, hamvas, fakó, fehér, vagy akár cifra egyedek is. A fajtára vonatkozó legkorábbi, 1936-ból származó feljegyzésekben már említést tesznek a mudik sajátos cifra – vagy más néven merle – bundájáról, az viszont csak az elmúlt években vált ismertté, hogy ez a jellegzetes mintázat pontosan milyen genetikai folyamatok eredményeként alakul ki.

A mudi merle mintázatának genetikai hátteréről 2019-ben is megjelent egy közlemény az Állatorvos-tudományi Egyetem, a Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézet és a Szent István Egyetem (SZIE) munkatársainak tollából (Pelles Zs., Gáspárdy A., Zöldág L., Lénárt X., Ninausz N., Varga L., Zenke P. (2019) Merle allele variations in the Mudi dog breed and their effects on phenotypes. Acta Vet Hung., 67 (2) 159-173).
Ebben a kutatásban a SZIE Genetika, Mikrobiológia és Biotechnológia Tanszékről dr. Varga László egyetemi docens és két hallgatója, Lénárt Xénia és Ninausz Nóra vettek részt.

Merle mudi
Forrás: Pelles Zsófia

Most majdnem ugyanez a szerzőgárda – kiegészülve dr. Szőke Antallal, a SZIE Genetika, Mikrobiológia és Biotechnológia Tanszék egyetemi docensével és a Pannon Egyetem Georgikon Kar egy munkatársával – egy újabb irodalmi áttekintést jelentetett meg a Genes című genetikai szakfolyóirat legfrissebb számában (Varga L., Lénárt X., Zenke P., Orbán L., Hudák P., Ninausz N., Pelles Zs. and Szőke A. (2020) Being merle: The molecular genetic background of the canine merle mutation. Genes, 11 (6) 660).

Ez a cikk összegzi, hogy mit lehetett tudni ennek az izgalmas színváltozatnak a genetikájáról a merle mutáció molekuláris genetikai azonosítása előtt, majd áttekinti azt, hogy milyen vizsgálati eredmények születtek azóta, és hogyan lehet ezeket egy egységes modellként összefoglalni.

Mint azt a tanulmány bemutatja, a merle mutáció úgy jött létre, hogy a PMEL17 génbe beékelődött egy „ugráló genetikai elem”. Egy rendkívül érdekes genetikai mechanizmus folytán azonban ennek az elemnek változhat a hossza a sejtosztódások során, a hossz függvényében pedig változik a merle jelleg megjelenésének intenzitása is, akár oly mértékig, hogy az ún. kriptikus merle esetében láthatatlanná is válhat. A merle mutáció ezen kívül úgy is észrevétlen maradhat, hogy egy másik színgén hatására válik rejtetté.

Ha a bunda színén nem látszik, hogy az illető egyed hordozza-e a merle mutációt vagy sem, az azért veszélyes, mert két mutáns egyed keresztezéséből születhetnek olyan, ún. dupla merle egyedek, amelyek akár süketek és vakok is lehetnek. Éppen ezért az ilyen párosítások a legtöbb merle mutációt hordozó fajtában, így például a mudiban is tiltottak. Az ilyen esetek megelőzésében fontos szerepet játszanak a mutációt kimutató genetikai tesztek.

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért fordul a napraforgó kelet felé

Kiderült, hogy miért fordul a napraforgó kelet felé

Az ELTE, a Hamburgi Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói magyarázatot találtak arra, hogy a Nap égi mozgását már nem követő érett napraforgó-virágzat miért néz kelet felé.

Elzártsága okozhatta a jégkori óriásfarkas vesztét

Elzártsága okozhatta a jégkori óriásfarkas vesztét

Észak-Amerika jellegzetes jégkori ragadozója, az óriásfarkas, régóta foglalkoztatja a kutatókat.

Ennek a bolygónak három csillaga is van

Ennek a bolygónak három csillaga is van

Nem sokkal azután, hogy a Kepler űrtávcső 2009-ben megkezdte munkáját, azonosított egy nagyjából fél Szaturnusz-méretű bolygójelöltet.

Mobiltelefon-függőek az ausztrálok

Mobiltelefon-függőek az ausztrálok

Egy friss kutatás szerint ez a függőség az élet számos terültetére is negatív hatással lehet.

Háromezer nap a vörös bolygón

Háromezer nap a vörös bolygón

A Curiosity marsjáró jelenleg a Mount Sharp nevű hegyre kapaszkodik fel

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket