Oroszország hamarosan vakcinagyártásba kezdhet

Oroszország 200 millió dózis vakcinát tervez gyártatni az év végéig - jelentette be Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezetője a Newsweek amerikai magazinnak.

„A vakcinagyártást egy több országra kiterjedő partnerség keretében, 2020 végéig 200 millió dózis kibocsátásáig tudjuk kiterjeszteni” – idézte a TASZSZ orosz hírügynökség Dmitrijev nyilatkozatát.
Mint mondta, a vakcinát az orosz egészségügyi minisztérium Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézete (NICEM) fejlesztette ki.
Hasonló két szert dolgozott ki az oxfordi egyetem, az Astra Zeneca és a kínai CanSino Biologics.
Dmitrijev prognózisokra hivatkozva azt mondta, hogy az adenovírus-vektoron alapuló vakcina gyártása 2021-ben eléri majd a 3 milliárd dózist.
A moszkvai Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem nevében Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója jelentette be, hogy sikerrel zárult a Covid-19 vakcina önkénteseken történő, június 18-án elkezdett klinikai tesztelése.
Alekszandr Gincburg, a Gamaleja Intézet vezérigazgatója a TASZSZ-nak nyilatkozva elmondta, hogy az intézmény a Mihail Murasko egészségügyi miniszterrel egyeztetett menetrend alapján augusztus 2-4. környékén tervezi bejegyeztetésre felterjeszteni a vakcináját a járványügyi védekezésben illetékes orosz fogyasztóvédelmi felügyelethez (Roszpotrebnadzor). A hatóságnak augusztus 12-ig kell elbírálnia a szert.
Gincburg szerint a vakcina augusztus közepén kerülhet „polgári forgalmazásba”. Az akadémikus közölte, hogy a tesztelés második szakasza, amelynek célja, hogy egy második oltás révén két évig, vagy akár annál hosszabb ideig tartó immunitás alakuljon ki, már elkezdődött, és július végére – augusztus elejére fejeződik majd be.
Beszámolója szerint a klinikai kísérletekben részt vevő önkénteseknél immunitás alakult ki. Mint mondta, az alanyokat nemcsak antitestek, hanem vírussemlegesítő antitestek jelenlétére is tesztelik, és a későbbiekben a T-sejtes immuntás kialakulását is vizsgálni fogják náluk.