Ezek a valaha készült legközelebbi fotók a Napról

A közös európai-amerikai küldetésben dolgozó Solar Orbiter űrszonda februárban indult útnak, és máris rekorder fotókat küldött.

Az űrszonda 2020. június közepén végezte első napközeli átrepülését, és az akkor készült felvételeket most hozták nyilvánosságra, az eredményekről a NASA számolt be, a részletes képeket, videókat az ESA oldalán lehet megnézni.
„Példa nélküliek ezek a fotók, soha ilyen közelről nem nem készült fotó még a Napról” – mondta Holly Gilbert, a NASA e küldetésen dolgozó kutatója. „Ezek az elképesztő felvételek segítenek majd megérteni a Nap légkörének rétegződését, és azt a viselkedését, amely az űridőjárásra hat a Föld közelében, és az egész Naprendszerben.”
„Nem vártunk elsőre ennyire jó felvételeket” – mondta Daniel Müller, az Európai Űrügynökség (ESA) kutatója, aki a Solar Orbiter csapatában dolgozik. „A képek azt mutatják, hogy a szondánk az első pillanattól kezdve kiválóan működik.”
A szonda első hónapjai során el kellett végezni a különböző műszerek ellenőrzését, kalibrációját, ezt a járvány miatt az ESA szakemberei legnagyobb részben otthoni munkavégzéssel teljesítették. Emellett még „közbejött” az ATLAS üstökös, amelynek a csóváján június elején átrepült a szonda, és e hirtelen adódó lehetőségre is fel kellett készíteni a nem egy ilyen objektum vizsgálatára tervezett űreszközt.
A szonda 77 millió kilométerre repült el a Naptól, ami ugyan nem a legközelebbi átrepülés, a Parker Solar Probe ebben az első kb. 43 millió kilométerrel. A Solar Orbiter 10 műszert, ezen belül 6 különböző kamerát vitt magával, és június 15-i napközelségekor elkészültek az első fotói is. Általában egy szonda első felvételei nem adnak még tudományos újdonságokat, ezek leginkább tesztképek, amelyek igazolják, hogy minden rendben a műszerekkel, jelen esetben azonban másképp történt.

Az Extrém Ultraibolya Képalkotó (EUI) nevű műszerrel olyan felvételek készültek UV tartományban, amelyen a nagy részletességnek köszönhetően eddig sosem látott részletekre bukkantak a kutatók. David Berghmans, a szonda irányítócsapatának vezető kutatója, a Belga Királyi Obszervatórium asztrofizikusa mutatta be az általa tábortüzeknek nevezett objektumokat a fotókon.
„A tábortüzek unokaöccsei lehetnek a napkitöréseknek, legalább milliószor, de lehet, hogy inkább milliárdszor kisebb méretűek. Amikor megnéztük az EUI nagy felbontású képeit, szinte mindenhol láttuk ezeket.”
Egyelőre nem világos, hogy pontosan mik is ezek a tábortüzek, s az sem, hogy mi közük lehet a más űrszonda által észlelt fényesedésekhez a Napon. Lehet, hogy olyan miniatűr robbanások vagy más néven nanoflerek, amelyekről elméletben már megjósolták, hogy hozzájárulnak a napkorona (a Nap légkörének külső rétege) rendkívüli hőmérsékletre fűtéséhez. Ahhoz, hogy ezt bebizonyítsák, precíz hőmérsékleti mérésekre lesz szükség – szerencsére a szonda SPICE nevű műszere pont erre szolgál.
„Alig várjuk a következő adatsorokat” – mondta Frédéric Auchère, a SPICE műszer vezető kutatója – „az a célunk, hogy alaposan megfigyeljük a nanoflereket és kiszámítsuk a pontos szerepüket a napkorona hőmérsékletében.”
A Solar Orbiter további műszerei is izgalmas felvételeket készítettek, a SoloHI nevű például a bolygóközi térben lévő rendkívül apró porszemcsékről visszavert napfényt örökítette meg – ez voltaképpen az állatövi fény, ahogy innen a Földről ismerjük. A felvétel minősége alapján a kutatók úgy vélik, a szonda nagyon részletes képeket alkot majd a napszél szerkezetéről is.

Szintén kiváló felvételeket készített a PHI nevű eszköz is, amely a Nap mágnességét vizsgálja, és majdan a szonda későbbi pályáján a Nap sarkvidékeire pillant rá.
A képalkotó műszereken túl a méréseket végzők is kiválóan működnek az első mérési adatok alapján.